A vádirat szerint az öt személyből álló, két személy által irányított bűnszervezet 2013-tól működött. A bűnszervezet egy olyan munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó céghálózatot hozott létre, amelyben a cégek élére úgynevezett "stróman" személyeket állítottak, akik csupán papíron vállalták el a cégek vezetését.

A bűnszervezet célja az volt, hogy a szolgáltatásaikat igénybe vevő gazdasági társaságoknak biztosítsák azt, hogy a munkavállalóik után az adókat és járulékokat ne kelljen megfizetniük - olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében.

A bűnszervezetek szolgáltatásait jellemzően személy- és vagyonvédelemmel foglalkozó gazdasági társaságok vették igénybe. A munkavállalókat papíron a bűnszervezetekhez tartozó cégekhez jelentették be úgy, hogy őket a valóságban az adókerülő gazdasági társaságok foglalkoztatták. Ezután az adókerülő cégek a bűnszervezethez tartozó cégekkel különböző munkák teljesítésére színlelt szerződéseket kötöttek, amely révén tulajdonképpen színleg a saját munkavállalóikat vették kölcsönbe. A dolgozók után a járulékokat ezután sem az őket tényleges foglalkoztató adókerülő cég, sem pedig a papírok szerinti munkáltató cég nem fizette meg. Emellett az adókerülő cégek az általuk befogadott fiktív számlák révén az adófizetési kötelezettségeiket is csökkenteni tudták.

A lebukás elkerülése érdekében a bűnszervezet a cégpiramis alján lévő munkaerő-kölcsönző társaságokat rendszeres időközönként lecserélte.

A vádlottak a munkáltatást terhelő közterhek meg nem fizetésével, valamint a fizetendő ÁFA jogosulatlan csökkentésével 2013 januárjától 2015 júniusáig összesen csaknem 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek. A cselekmények elkövetését a Nemzeti Adó-és Vámhivatal nyomozóinak 2015 júniusában tartott nagyszabású akciója szakította meg.

A bűnszervezet által létrehozott "adóelkerülő szolgáltatást" 19 gazdasági társaság vette igénybe, amelyért azok vezetői az állami költségvetés terhére elért jogtalan haszon bizonyos százalékát a bűnszervezet vezetőinek juttatták.

A Fővárosi Főügyészség az ügyben összesen 40 személlyel szemben nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.