Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A tavasszal bedőlt Alexandra könyvkereskedői hálózat két központi cége, a boltokat könyvvel ellátó Könyvbazár Kft. és az üzleteket működtető Rainbow Üzletlánc Kft. is felkerült a Nemzeti Adó- ás Vámhivatal (NAV) friss, szeptember 30-ai állapotot tükröző adóslistájára, amelyen a 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező, nem magánszemély adózók szerepelnek.

Az Alexandra tulajdonosaihoz köthető vállalkozások közül a NAV nagyadósként tartja nyilván a Könyvbazár és a Rainbow mellett a cégcsoport korábbi központi cégét, a felszámolás alatt álló Pécsi Direkt Kft.-t, a társaságoknak egykor számviteli és könyvvizsgálói szolgáltatást végző Alexandra Consulting Kft.-t, az ingatlanüzemeltetéssel és -eladással foglalkozó D+T Vagyonhasznosító Kft.-t, valamint a szőlőbor termelő Matias-Borászat Kft.-t.

A Rainbow-nak 2015-ös az utolsó elérhető mérlege, ebből kiderül, hogy az évben 3,2 milliárd forint másokkal szembeni követelést és 3,5 milliárdos saját kötelezettségállományt tartottak nyilván. A Könyvbazár 2016-os beszámolója "érdekes" tételeket is tartalmaz: az eszközeinek értéke 9,27 milliárd forint volt, amelyből 9,02 milliárd forint volt a követeléseinek értéke. Míg a cég kötelezettségei 7,9 milliárd forintot tettek ki. A nagykereskedő Könyvbazár legfőbb kiskereskedelmi partnere a Rainbow volt, vele szemben állt fenn követeléseinek hozzávetőleg fele.

Elindult a Rainbow felszámolása

Fizetésképtelenség miatt a bíróság 2017. október 31-én elrendelte a Rainbow Üzletlánc Kft. felszámolását, így a hitelezőknek 40 nap áll a rendelkezésükre, hogy a céggel szembeni követeléseket bejelentsék a kijelölt felszámoló Cél-Org Kft.-nél - derül ki a Cégközlönyből. A Rainbow-ról bővebben lenti keretes írásunkban olvashat.

Nehéz helyzetben a könyvkiadók is

Az Alexandra-cégcsoport még működő (végelszámolási vagy felszámolási eljárás alatt jelenleg nem álló) vállalkozásainak többsége könyvkiadással foglalkozik. Egy kisebb cég kivételével mindegyik kiadó ellen indult adóhatósági végrehajtás, amelyek a NAV adatbázisa szerint - 2017. október 29-én - hatályban vannak. A cégadatok szerint a kiadók magas kötelezettségállományt görgetnek.

A tankönyv-kereskedelemmel foglalkozó Nebuló Könyvház Kft. ellen is indult adóvégrehajtás a közelmúltban, e cég 2013 és 2015 között veszteségesen működött, a kötelezettségállománya 2015-ben 903 millió forint volt - az utolsó elérhető éves beszámolója szerint.

NAV-végrehajtás alatt lévő alexandrás könyvkiadók
CégÖsszes kötelezettség* (2016)
Alexandra Könyvesház Könyvkiadó Kft.1,1 milliárd Ft
Európa Könyvkiadó Kft.1,2 milliárd Ft
Cartaphilus Kft.345 millió Ft
Könyvescéh Kft. (adószám felfüggesztve)292 millió Ft
M - Érték Kft.630 millió Ft (2015)
Noran Könyvesház Kft.42 millió Ft
Panemex Kft.31 millió Ft
Pioneer Books Kft.27 millió Ft
Geographia Kiadó Kft. (adószám törölve)189 millió Ft (2015)
Officina '96 Kiadó Kft.65 millió Ft
Forrás: Céginfo.hu, E-beszámoló, *a leadott éves beszámolóban feltüntetett kötelezettségállomány

Ez már a végjáték?

Már három éve adóslistán van az Alexandra hálózatot korábban működtető és Matyi Dezső vezette vállalkozás, a Pécsi Direkt Kft. is, amely 2015 óta felszámolási eljárás alatt áll. A felszámolására kijelölt Kvantál Kft. február elején jelentette be, hogy a megállapítása szerint a Pécsi Direkt felszámolása előtt az Alexandra vagyonát "átjátszották" új vállalkozásokba (így a Könyvbazárba, a Rainbowba és a Matias-Borászatba is). Az ügyben csődbűncselekmény, sikkasztás, csalás, költségvetési csalás, hűtlen kezelés és tartozás fedezetének elvonása gyanúja miatt indított nyomozást a NAV. A Pécsi Direkttel szemben több mint száz hitelező - köztük az adóhatóság, könyvkiadók, önkormányzatok és bankok - több mint 9 milliárd forintot követel.

A Rainbow és a Könyvbazár tevékenységével kapcsolatban új nyomozás is indult idén, egyebek mellett csalás és sikkasztás gyanújával.

Mi történt?

Matyi Dezső 2013-ban még szerepelt a Napi.hu A 100 leggazdagabb című kiadványában, 10,9 milliárd forintosra becsült vagyonával az 55. helyen állt. Az általa felépített vállalatbirodalom túl nagyra nőtt, már nem csak könyvkereskedéssel és -kiadással foglalkozott, egyebek mellett Matyi beszállt a pécsi fociba és borászkodott is. A cégcsoport hitelei és tartozásai kezelhetetlenné váltak. A válságmenedzselésben részt vevő személyek és a Rainbow Üzletlánc Kft.-be tavaly szeptemberben beszállt tulajdonostárs (Wolf-CRS Kft.) viszonya megromlott Matyi Dezsőékkel, a kiskereskedő Rainbow és a nagykereskedő Könyvbazár (amely közvetve Matyi családtagjainak érdekeltsége) közt elszámolási vita alakult ki: az egymással szembeni követelés, illetve viszontkövetelés összege 3 és 4 milliárd forint közötti összegre rúgtak. A Könyvbazárnak ilyen nagyságrendű tartozása maradt fenn a könyvkiadók felé. A könyvesboltokat működtető Rainbow tavasszal befejezte a tevékenységét, az áruházak többsége azóta új üzemeltetőkhöz került.

Száz hektáros szőlőültetvény

A Könyvbazár többségi tulajdonosánál, a Matias-Borászat Kft.-nél 2016 októbere óta tart nyilván a NAV 100 millió forintnál nagyobb adótartozást. A szőlőbor termeléssel foglalkozó társaság idén bezárt. (A pincészet egykor több mint száz hektár szőlőterülettel rendelkezett Villány, Pécs, Szekszárd, Badacsony és Tokaj borvidékein.) A cégadatokból kiderül, hogy az elmúlt években veszteségesen tevékenykedtek, 2016-ban azonban a 74 milliós értékesítési bevétel mellett 1,08 milliárdos egyéb bevételt is elkönyveltek, így az évet 164 milliós pluszban zárták. A cég kötelezettségállománya az év végén 923 millió forintot tett ki.

A Matyi Dezső többségi tulajdonában lévő D+T Vagyonhasznosító Kft. 2014 októbere óta szerepel a NAV nagyadós listáján. Ez a cég volt a tulajdonosa a Károly körúti Alexandra könyváruháznak otthont adó és a Matyihoz köthető cégek többségének székhelyként szolgáló ingatlannak is, amelynek a közelmúltban új gazdája lett. (Az ingatlan engedményezéséről itt olvashat bővebben.) A D+T ellen többször kezdeményezett végrehajtást a NAV és a hitelező OTP Bank, a cég utolsó elérhető, 2015-ös mérlege szerint négymilliárd forintos tartozást halmozott fel.

A számviteli és könyvvizsgálói szolgáltatást végző Alexandra Consulting Kft. jelenleg felszámolás alatt áll, a neve 2016 júliusa óta olvasható a NAV adóslistáján. A cég 2016 áprilisi tevékenységet záró mérlege szerint a kötelezettségállománya 255 millió forint volt.