Az Uránia Filmszínházban működő Fó­rum Színház nemrégiben újra műsorra tűzhette A hűtlenség ára című színművet, amit korábban a Játékszínben játszottak. A Borsnak a Fórum Színházat vezető Németh Kristóf elárulta, hosszú hónapok izzasztó munkájának köszönhetően sikerült visszakapni a nagy sikerű krimit.

"Ha valahonnan távozom és új dologba kezdek, akkor semmilyen szempontból sem szeretek üres kézzel távozni. A ko­rábbi cégtársaimmal több mint fél éven át, seregnyi ügyvéd közreműködésével tárgyaltunk, mire igen súlyos összegért sikerült megvásárolnom az elmúlt hetekben műsorra tűzött A hűtlenség ára című darabunkat, illetve a Benedek Miklós és Gálvölgyi János főszereplésével játszott Napsugár fiúkat" - nyilatkozta Németh Kristóf.

A lap szerint az igazgató hétszámjegyű összeget áldozott a színművek visszaszerzésére. Németh szerint a Fórum Színház igyekszik partnerének tekinteni a többi budapesti színházat, ami visszafelé is igaz, kivéve egy teátrumot.

Törekedtem arra, hogy a volt üzlettársaimmal békében váljunk el, számomra ez nagyon fontos volt. A Játékszín éléről való távozásom egy dologra megtanított: ebben a szakmában egy-két barátom van és nagyon sok ismerősöm

- mondta a lapnak Németh.

A kép forrása: MTI Fotó/Komka Péter.