Az év első nyolc hónapjában 20,6 millió mobilparkolási tranzakció 9,5 milliárd forintos bevételt hozott, és a jelenlegi feltételek mellett akár 3-4 évig is tartható a 10-15 százalékos éves növekedés - mondta el a Világgazdaságnak Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója az MTI szemléje szerint.

A hétfőn megjelent interjúban hozzátette, hogy a mobilparkolásnak az aránya is dinamikusan nő: van olyan budapesti kerület, ahol már a 80 százalékot is eléri, Debrecenben és Miskolcon pedig 20-24 százalékról már csaknem 50 százalékra kúszott fel..

Veres Mihály elmondta, hogy várakozásaik szerint az sms útján történő parkolás 2020 után háttérbe szorul, és helyette fokozatosan előtérbe kerül az applikációkon keresztül bonyolított fizetés. Az utóbbi másfél éve már számottevő növekedést mutat.

A vezérigazgató arról is beszélt, hogy az autópálya e-matricáknál a mobiltelefon használata még alacsonyabb, jelenleg mindössze 15 százalékos.

A hazai mobilfizetési rendszer Európa élmezőnyéhez tartozik - vélekedett a lapnak Veres Mihály.

Arról a szakértő nem beszélt, hogy ebben mekkora szerepe van a fizetős parkolási zónák terjedésének.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.