Az LMP politikusain kívül összesen két képviselő támogatta annak a parlamenti bizottságnak a felállítását, amelyik azt vizsgálta volna, hogy milyen körülmények között kerültek a horvát INA részvényei a Mol Zrt.-hez - jelentette be szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Schiffer András.

Az LMP frakcióvezetője elmondta, hogy hétfőn valamennyi képviselőcsoportot megkeresték az ügyben, de csak a szocialista Garai István Levente és az Együtt-PM színeiben politizáló független Karácsony Gergely támogatta aláírásával a kezdeményezést. Hozzátette, a sajtóból megtudták, hogy a Fidesz és az Együtt-PM kiállt a Mol Zrt. elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt mellett. A Jobbik már hétfőn jelezte, hogy nem támogatják a testület létrehozását, a szocialisták pedig szerda délelőttig ígértek választ, de ez egyelőre nem érkezett meg.

A Vágó Gábor által kezdeményezett bizottság - amelynek felállításához a képviselők egyötödének aláírására lenne szükség - többek között arra keresett volna választ, hogy hogyan szerzett a Mol Zrt. 2003-ban 25 százalékos részesedést az INA-ban, és ezt hogyan növelte 47 százalékra 2008-ban. Azt is megvizsgálták volna, hogy milyen körülmények között került a Mol-hoz az INA irányítási joga, a horvát hatóságok milyen lépéseket tettek, és ezekre mi volt a magyar válasz. Schiffer András kívácsi arra, mi indokolja, hogy a magyar kormány "feltétel nélkül kiálljon" egy mindössze 23 százalékban állami tulajdonú cég vezetője mellett.