A fővárosi kormányhivatala március 7-én, 9 és 16 óra között, a MOM Sportközpontban rendezi meg a Tanulj SzakMÁt! elnevezésű pályaorientációs és szakképzési börzét. A MÁV-csoport standjánál konkrét állásajánlatokkal várják a végzős középiskolásokat és a pályakezdő fiatalokat - adta hírül a MÁV Zrt.

A munkatársak panelbeszélgetés keretében rövid betekintést adnak számos, az utasok napi közlekedését segítő munkakörről (vasútforgalmi szolgálattevő, biztosítóberendezési műszerész, jegyvizsgáló, motorvonat-vezető épület- és szerkezetlakatos), és arról is beszámolnak, hogyan támogatja a MÁV-csoport a szakképzést és a vállalaton belüli elhelyezkedést - írják közleményükben. (Kiderült, mekkora a munkaerőhiány - vallott a MÁV - ezt már olvasta?)

A szakemberek részletes tájékoztatást adnak a diákoknak a vasúttársaság által biztosított lehetőségekről (folyamatos szakmai támogatás, nyári gyakorlati hely), és a 30 ezer forintos havi támogatással járó ösztöndíjszerződés feltételeiről is.

Az ingyenes börze célja, hogy a fővárosban működő gimnáziumok és szakképző intézmények végzős diákjai, valamint a regisztrált, szakképzésben részt venni szándékozó álláskeresők számára segítséget nyújtson a munka világába való bekapcsolódáshoz.

A kép forrása: Shutterstock.