Ujvári Imre (Fidesz-KDNP) elmondta: az építkezés várhatóan 2019 tavaszán kezdődik, és 2020 második félévében indulhat meg a termelés. A 4 ezer négyzetméteres üzem építéséhez az önkormányzat kedvezményes áron biztosít 1,6 hektáros telket az egyik bevásárlóközpont mögötti területen. Az üzem mellett kisebb kiszolgáló létesítményt is kialakítanak majd.

Az új tiszafüredi üzem lesz a befektető legnagyobb magyarországi fióktelephelye, ahol mélyhűtött félkész termékeket fognak előállítani az Európai Unió tagállamai számára. A beruházásnak köszönhetően az iparűzési adóbevétel jelentős növekedésére számítanak - hangsúlyozta a polgármester.

Ujvári Imre elmondta: a Li Cheng Kft. többségében szakképzettséget nem igénylő munkakörben foglalkoztat majd dolgozókat és körülbelül húsz szakemberre, élelmiszermérnökökre, szakmunkásokra is szüksége lesz. Tiszafüreden - a szeptemberi adatok szerint - 332 álláskereső volt, ami 4,16 százalékos munkanélküliségi mutató.

A Li Cheng Kft. több mint tíz éve működik Magyarországon, a gödöllői székhelyén termelés is folyik, fióktelephelye van még Tiszanánán. A cég már most is majdnem kétszáz embert foglalkoztat, árbevétele meghaladja a kétmilliárd forintot.

A nyilvános cégadatok szerint a gödöllői székhelyű Li Cheng Kft. értékesítésének árbevétele 2017-ben 2,3 milliárd forint, egy évvel korábban több mint 2 milliárd forint volt. A cég mérleg szerint eredménye 2017-ben csaknem 224 millió forint, 2016-ban több mint 358 millió forint volt.