Tegnap Budapest helyett ismét Tenerifén szállt le a Wizzair Terinféről induló járata. Eleve késve érkezett a gép Budapestről, de az indulás előtt a kapitány bemondta, hogy valami gond van a gép csomagterének ajtajával, nem csukódik rendesen, a földi személyzet dolgozik azon, hogy elindulhassanak - írja a 444.

A lapnak az egyik utas azt mondta, hogy több kört írtak le a levegőben, amiről a pilóta tájékoztatta is őket: a cél az volt, hogy elégessék az üzemanyagot a biztonságos leszálláshoz. A csomagtartó szenzorja ugyanis repülés közben ismét hibát jelzett.

Másfél óra után tértek vissza Tenerifére, a leszállás után még egy órát a gépben kellett várakozniuk.

A légitársaság elszállásolta az utasokat egy szállodában, azóta viszont kevés információjuk van arról, hogy mikor indulhatnak, valószínűleg öt óra körül.

Március elején két Wizzair-gép is Budapesten szállt le, mert műszaki hibát tapasztaltak.

A fotó forrása: Shutterstock.