Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett ALTEO idén februárban írt alá megállapodást a Domaszék2MW Kft. megvásárlásáról, a vállalat ezzel teremtette meg a feltételeit annak, hogy elindítsa első zöldmezős fotovoltaikus fejlesztését. A társaság igazgatósága a Domaszéken található, 2 MW teljesítményű naperőmű projekt folytatása mellett döntött, továbbá új beruházásokat is jóváhagyott - írja közleményében az ALTEO.

Ennek értelmében összesen 18,1 megawatt teljesítményű, szintén napenergiát hasznosító projekt megvalósításának üzleti feltételeihez adta hozzájárulását, továbbá döntött egy 2 megawattos, már működő szélerőmű akvizíciójáról. A szóban forgó naperőmű-fejlesztések az ország jellemzően déli, magasabb átlagos napsütéses óraszámmal rendelkező részén valósulhatnak meg, a munkálatok során az ALTEO a legkorszerűbb naperőművi technológiákat alkalmazza. A domaszékivel együtt a befektetések összértéke 9,7 milliárd forint. (Sok helyen változhat a távfűtés.)

Az ALTEO 2017 folyamán elsősorban befektetések, beruházások megvalósítására összpontosít. A közel 10 milliárdos összértékű projektek megkezdése előtt a vállalat már az idén hozzálátott depóniagázas erőművi kapacitásainak bővítéséhez, soproni földgáztüzelésű hőenergia-termelési kapacitásainak korszerűsítéséhez, továbbá egy állami támogatásban is részesülő, az energiatárolás területére fókuszáló K+F projekt megvalósításához. Ezen projektek további 1,5 milliárd forinttal növelik az ALTEO ez évi befektetéseinek nagyságát.

"A részvényeseinknek tett ígéretünket tartva folyamatosan keressük a bővülési lehetőségeket, és tovább folytatjuk a beruházásokat, ezúttal a nap- és szélenergia területén. Amennyiben a megvalósítási feltételek teljesülnek, az igazgatóság jóváhagyása alapján további közel 10 milliárd forint összértékű projekttel jelentősen nő a portfóliónk, ami nagyban hozzájárul vállalatunk stabilitásához, és jövőbeli üzleti céljaink megvalósításához. Az új erőműveknek köszönhetően tovább erősítjük vezető pozíciónkat a megújuló energiatermelés területén" - mondta ifj. Chikán Attila vezérigazgató.