Február elején nyitott a Nanushka Bécsi utcai boltja, ami azért különleges esemény, mert ez a bolt hosszú távú célokat szolgál, ez az egyik büszkeségünk - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Baldaszti Péter, a Nanushka társtulajdonosa (képünkön), aki szerint a későbbi globális bővülés alapjait ez a bolt adhatja meg, hiszen fontos, hogy egy ilyen márka "fizikai tekintetben" is közelebb kerüljön a vásárolókhoz.

Februárban nem ez volt az egyetlen mérföldkő a cég életében, hiszen részt vehettek a New York Fashion Weeken. "Jó és erős visszajelzéseket kaptunk arról, hogy a márka jó úton van, kvázi felnőttkorba lépett. Immár nem feltörekvő márkaként tekintenek ránk, hanem olyanként, amely hamarosan meghatározó lesz" - emelte ki Baldaszti, aki szerint ezután nem meglepő, hogy jövőre ismét ott lesznek a New York-i divathéten.

A következő lépés az volt, hogy Los Angelesben nyitottak egy pop up boltot. "Az operáció minden elemét meg kellett lépni, például amerikai leányvállalatot alapítani, megfelelni a kint compliance-előírásoknak, betanítani a kinti munkaerőt. A nyitás végül jól sikerült, így április 10-e óta már ott is elérhetők a Nanushka ruhák. A bolt már nagyon szép számokat hozott, amire büszkék vagyunk, hiszen magyar divatmárka ilyen eredményt még nem ért el" - mondta a cégvezető, aki szerint a következő fontos lépés a weboldal fejlesztése: Kínára például külön oldallal készülnek, ahogy az amerikai és európai piacra is külön weboldallal készülnek.

A cég budapesti boltja
Kép: Fotó: Dan Glasser

Év végéig még egy bolt nyitásán gondolkodnak, ez lehet Európa egyik nagy fővárosában, de az is elképzelhető, hogy ismét az USA-ban, ezúttal azonban a keleti parton, New Yorkban terjeszkednek. A változás az új termékeket is érinti, így május végétől táska és cipőkollekció indul, ezzel kapcsolatban elhangzott, hogy ezeken a területeken eddig csak néhány termékkel vett részt a Nanushka, így erősíteni szeretnének.

"Globálisan a kiskereskedelemben apokalipszisről beszél mindenki, hiszen ennyi boltbezárás - több mint 8 ezer csak az USA-ban - még soha nem volt" - hangoztatta Baldaszti, aki okként az online kereskedelem előrenyomulását említette. "A negatív trendek ellenére a Nanushka továbbra is bízik benne, hogy továbbra is szükség lesz a fizikai térre, amikor például a Bécsi utcai boltot tervezték, akkor nem az volt a primer szándék, hogy ruhát tudjanak eladni, hanem hogy aki belép, az a Nanushka világába csöppenjen, érezze magát otthon. A fast fashion márkák által diktált módszer miatt kiábrándult vásárlókat másként nehéz lenne megszólítani. Ezért van a boltba például kanapé és kávézó is." - magyarázta filozófiájukat a cégvezető, aki elmondta azt is, hogy nem egy olyan külföldi vásárlójuk volt, aki bejött a boltba, kiválasztotta a ruhákat, majd megrendelte online. "Így nem kellett cipekednie, viszont megismerte a márkát."

Növekvő árbevétel, ám a nyereség még hiányzik

Az üzleti eredményekkel kapcsolatban elhangzott, hogy 2016 13 ezer ruhát sikerült eladni, ezt tavaly 17 500-ra tornázták fel, míg 2018-ban meghaladnák a 70 ezret is. Ez a bevételeken is látszik, hiszen amíg 2017-es évet - nem auditált - várhatóan 780 millió forintos árbevétellel zárják, idén pedig már akár 2 milliárd feletti bevételt is elkönyvelhetnek. Ennek megfelelően nő a munkatársak száma is: két éve 20 munkatársuk volt, tavaly 52, 2018-ban pedig már 60-an dolgoznak a Nanushkának (ebben benne van a londoni és a Los Angeles-i kollégák is).

A cég budapesti boltja
Kép: Fotó: Dan Glasser

Mindezek ellenére az adózott eredmény továbbra is mínuszos, 2016-ban például közel 68 millió forintos veszteséget termelt a cég. Ezzel kapcsolatban Baldaszti elmondta, hogy a 2017-es év még veszteséges volt, többek közt sok egyszeri leírásnak köszönhetően - vevőértékelés, készletátértékelés -, viszont idén már várhatóan legalább minimális nyereséget el tudnak könyvelni. "Ha több pénz égetünk marketingre, vagy boltnyitásra, akkor ez a nyereség nagyobb is lehet."

A Napi.hu kérdésére elhangzott, hogy a Nanushka nem lett volna megmenthető a kockázati tőke nélkül - 2016-ban fektetett be a cégbe több lépcsőben immár közel egymilliárd forintot a magyar tulajdonú GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt Exim Növekedési Magántőkealap -, hiszen abban az időszakban a szállítóit sem tudta volna kifizetni. Baldaszti ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a befektetők részéről nem éreznek nagyobb nyomást, mint amit saját magukkal szemben felállítanak, inkább a kontrollingban és a tervezésben segítették őket. "Az alapító menedzsment hajlamos néha szemellenzővel, csak a növekedést figyelve rohanni előre. Az új tulaj hozott egy vállalkozói attitűdöt, ami az összes döntésünket átszövi. Megtanultunk például úgy döntéseket hozni, hogy azokat minden esetben megelőz kellő felmérés és kutatás. De fontos változás volt az is, hogy a kreatív csapaton és a szakmaiságon kívül a teljes csapat kicserélődött a recepcióstól a sales-ig." - mesélte a változásokról.

Az exittel ugyanakkor Baldaszti állítása szerint nem siet a befektető, mint mondta "még sok a növekedési tartalék a cégben, ezért most nem érné meg az exitet. Amikor elérünk egy olyan plafont, ahol saját erőből nem tudunk növekedni, akkor érdemes lesz körbenézni a piacon, hogy milyen lehetőségeink vannak. Az idei kétmilliárd forint szép mérföldkő, hiszünk benne, hogy ennek az összegnek a duplázása a következő 3-4 évben még tartható, addig vélhetően megmarad a mostani tulajdonosi struktúra."

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy problémát jelent a megfelelő utánpótlás megtalálása.

Van egy 50 év felett lévő korosztály, amely érti a szakmát, hogy kik jönnek utánuk, az még kérdés, dolgozunk különböző oktatási együttműködéseken. Az ügyfeleink részéről is elvárás, hogy a ruhákat továbbra is Európában gyártsuk

- mondta ezzel kapcsolatban Baldaszti.

A legnagyobb kockázatnak azonban a globális politikai bizonytalanságot tartja. "Nem tudni, hogyan alakulnak az USA-Kína, USA-EU és a Kína és EU közötti a szabadkereskedelmi tárgyalások. Jelenleg jó feltételekkel, rövid idő alatt tudunk szállítani, ha ez veszélybe kerül, az hatással lesz a Nanushka életére is." - emelte ki Baldaszti, aki a másik kockázatként azt emelte ki, hogy mostanában nagyon sok kérdés merül fel a magánszférával kapcsolatban, elég csak például a Facebook adatkezeléseire gondolni. Márpedig a Nanushka számára kiemelten fontosak a digitális hirdetési megoldások, így ha jön egy uniós szigorítás, akkor az megnehezítheti a digitális fókuszú márkák életét. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy bár a fent említett problémaforrások megnehezíthetik a cég életét, a létét nem veszélyeztetik.

A kép forrása: MTI Fotó/Balogh Zoltán.