A Waberer's kamionjai 2016 első fél évében 1 millió 121 ezer fuvarmegbízást teljesítettek, ami több mint 30 százalékkal haladja meg a cég egy évvel korábbi teljesítményét. A vállalat saját tulajdonú, 3500 egységből álló flottájának futásteljesítménye a vizsgált időszakban 222 millió kilométer volt, csaknem 9 millió kilométerrel több, mint 2015 első fél évében.

A társaság az év első felében 10 százalékkal növelte a gépjárművezetői állományt az előző év azonos időszakához képest, továbbá az egész Európában uralkodó sofőrhiányra a Waberer's a gépjárművezetői jövedelmek 15 százalékos növelésével reagált. Új gépjárművek beszerzésével a társaság megőrizte a vontatópark kétévesnél fiatalabb átlagéletkorát.

A Mid Europa Partners (MEP) magántőke-befektetési alap 2016 júliusában 97,1 százalékra növelte részesedését a vállalatban, miután megvásárolta Wáberer György alapító-vezérigazgató részvényeit. A Waberer's International Zrt. szolgáltatásai kiterjednek a logisztika valamennyi területére a közúti fuvarozástól a raktárlogisztikán keresztül a járműjavításig. A társaságnak Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Olaszországban, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában működnek leányvállalatai.

A Waberer's korábbi közlése szerint a társaság tavalyi árbevétele 5,3 százalékkal, 522,5 millió euróra emelkedett, mérleg szerinti eredménye elérte a 12,4 millió eurót, 12,1 százalékkal nőtt a megelőző évhez képest.