Az IFRS alapján készült konszolidált pénzügyi kimutatások szerint az adózás előtti nyereség 27,1 milliárd forintot ért el tavaly, míg 2016-ban 15,4 milliárd forint volt.

A CIB-csoport mérlegfőösszege 1683 milliárd forintra nőtt 2017. december végén, ez 3,2 százalékkal nagyobb a 2016 véginél. A magasabb eszközállományt főként az ügyfélbetétek növekedése eredményezte.

Tavaly zárult a csoport négyéves stratégiája, amely a stratégiailag kiemelt szegmensekben és termékkategóriákban a növekedésre összpontosított, és emellett megtartotta piaci pozícióját azokon a területeken, ahol nem a növekedés az elsődleges cél. Idén új, többéves, nemzetközi csoportszintű és helyi üzleti stratégia kezdődik el.

2017. december végén a Csoport konszolidált bruttó ügyfélhitel állománya 826 milliárd forint (-5,8 százalék) volt. A teljes portfólión belül a lakossági hitelek (jelzáloghitelek, autófinanszírozás és egyebek) aránya 35,8 százalék volt 2017 végén (-1,9 százalék). A csökkenés a nemteljesítő állomány tisztítása miatt történt, a problémamentes portfólió nőtt az élénkülő hitelkereslet hatására, elsősorban a személyi hiteleknél.

Az ingatlanfinanszírozás súlya tovább zsugorodott a stratégiával összhangban, a portfólió 19,4 százalékát (-5,7 százalék) adta 2017. december végén. A nagyvállalati hitelek állománya 7 százalékkal emelkedett, míg a kkv- és a kisvállalati hitelek aránya rendre 4, illetve 37 bázisponttal javult.

A csoport bevételei 61,2 milliárd forintot tettek ki (-11,7 százalék 2016 -hoz képest), amelyből a nettó kamatbevétel 21,3 milliárd forint (-18,1 százalék), a nettó jutalékbevétel 27,5 milliárd forint (-1,6 százalék) és a kereskedési eredmény 9,8 milliárd forint (+0,4 százalék) volt. Az egyéb működési bevétel 2,6 milliárd forintot ért el (-53,9 százalék). Ez a csökkenés az előző évhez képest egy egyszeri, 2016-ban realizálódott tételnek volt köszönhető - olvasható a bank üzleti és vezetőségi jelentésében. Eszerint a bevételek csökkentek 2016-hoz viszonyítva, az alacsonyabb tranzakciós bevételek és az alapoktól kapott díjak mérséklődése miatt.

A működési költségek 47,6 milliárd forintot tettek ki 2017-ben a bankadó nélkül, ez 6 százalékos csökkenést mutat 2016-hoz képest. Mind a személyi jellegű ráfordítások, mind a banküzemi költségekben költségmegtakarítás megmutatkozott.

A csoport tőkemegfelelési mutatója továbbra is erős, 23,8 százalék volt 2017-ben.

Az ügyfeleknek nyújtott hitelek nettó összege tavaly 762,6 milliárd forintot ért el, az előző évi 759,8 milliárd után. A hitelportfólió minősége javult, a 90 napon túli késedelemben lévő hitelek aránya 4,7 százalékra mérséklődött. Az ügyfelek által elhelyezett betétek 1191,75 milliárd forintot értek el, szemben a 2016-os 1167,6 milliárd forinttal.