A GE Aviation Hungary Kft.-vel kötött hosszú távú megállapodás alapján a Tunsram újabb ponton csatlakozik a GE beszállítói programjához Magyarországon. Az új tevékenységhez szükséges iparági követelményeknek való megfeleléshez az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA), valamint az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) auditálni fogja a Tungsramot - olvasható a közleményben.

A tervek szerint a kezdeti időszakban a kisvárdai gyár több mint 20 munkavállalóját vonják be az új tevékenységbe, képzésüket a GE Aviation veresegyházi gyárában már megkezdték.

A cég kereskedelmi hajtómű-portfóliója egyre bővül, ezzel együtt nő az igényük a globális javítási és karbantartási kapacitások iránt. Ez a hajtóereje a Tungsrammal való együttműködésnek is - mondta Casey Ott, a GE Aviation Hungary Kft. veresegyházi gyárának igazgatója. 2019-ben a hajtóműcsövek teljes karbantartása fokozatosan átkerül a Tungsramhoz.

A Tungsram jelenleg a GE egyik legnagyobb beszállítója Magyarországon, az amerikai vállalat a Tungsram bevételeinek mintegy 25 százalékát adja - közölte Jörg Bauer, a Tungsram csoport elnök-vezérigazgatója (képünkön). A kisvárdai fejlesztéssel a Tunsgram új, gyorsan növekvő iparágba léphet alapvető üzletága, a világítástechnika mellett.

Jörg Bauer 2018-ban vásárolta meg a magyarországi GE csoport Lightning üzletágát.

Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke szerint a Tungsram és a GE Aviation közötti együttműködés jelzi, hogy a hazai kkv-k integrálódni tudnak a globális értékteremtő láncokba, mindez növeli Magyarország globális versenyképességét.

A Tungsram 2018 áprilisában magyarországi központú, innovatív, globális márkaként tért vissza a piacra a GE Lighting EMEAT fényforrásüzletágának és globális autólámpa ágazatának felvásárlásával - írta az MTI. A világpiacon prémium kategóriájú, európai világítástechnikai márkaként van jelen, amelyet Magyarországon terveznek, fejlesztenek és gyártanak, új üzletágai pedig az okos megoldások, a beltéri növénytermesztés, az alkatrész- és komponensgyártás.

A Tungsram-csoport több mint 4000 alkalmazottat foglalkoztat, termékeinek 95 százalékát exportálja, 22 országban működtet leányvállalatot, 110 nemzetközi piacon van értékesítői hálózata. Magyarországon öt gyára van.

A GE több, mint 28 éve van jelen Magyarországon, ahol 5000 munkatársat foglalkoztat. Magyarországon 4 gyára, 3 kutatás-fejlesztést végző központja (GE Power, GE Healthcare, GE Aviation) és a regionális üzleti központja található. Magyarországi üzemeiben korszerű egészségügyi, olaj- és gázipari, légi közlekedési, és energiatermelési berendezéseket és gépeket gyárt - írta az MTI.