A televízió több mint másfél év várakozás után most már szedhet a főcsatornájáért is díjat, miután hetekkel korábban megjelent az ezt engedélyező kormányrendelet. A változás lényege, hogy a digitális átállás befejeződésével megszűnt a különbség a több mint száz, kábelen fogható magyar nyelvű csatorna és a két országos kereskedelmi főadó, az RTL Klub és a TV2 között - olvasható a lapban.

A két tévé elviekben már 2015 januárjától beszedhette volna ezt a díjat, ám egy törvénymódosítással a kormány 2014 végén magához vonta az engedélyezés jogkörét, majd a tiltás feloldásával addig várt, amíg a TV2 új tulajdonoshoz került.

Az RTL kedden délben tette közzé azokat a szempontokat, amelyek alapján az összeget kiszámolta. Azok a kábelcégek, amelyek rövid időn belül szerződést kötnek az RTL-lel, 135 forinttal megússzák. Ha viszont 90 napon belül a kábelszolgáltató nem törekszik megállapodásra, az RTL listaárat, 150 forintot fog kiszámlázni, majd ha a szolgáltató továbbra sem fizet, kezdeményezni fogja a tévétársaság, hogy az RTL Klubot vegyék ki a csomagból, tegyék elérhetetlenné - mondta Vidus Gabriella, a cég vezérigazgatója.

A társaság számításai szerint 3,2-3,3 millió háztartás kábelen nézi az RTL Klubot, tehát őket érintheti a változás. Bár pontos összeget az RTL nem közölt, számításaink szerint 4-5 milliárd közötti plusz bevételre számíthat a csatorna éves szinten.