Az innovációs és technológiai miniszter szerint továbbra sem közeledtek az álláspontok. "A mi elvi álláspontunk továbbra is az, hogy a magyar kutatás és innováció finanszírozási rendszerében egyértelmű szabályokat kell létrehozni" - közölte Palkovics László az InfoRádióval.

"Senki nem akar elvenni senkitől semmit, csak arról van szó, hogy próbáljuk meg azokat a forrásokat, amelyekkel rendelkezünk, valamilyen formában fókuszálni. A kiválóságok támogatása megmarad, az innováció és alapkutatás támogatását választjuk szét, ez a három elv. Elviekben ebben egyetértünk, csak a megoldásokban nem, úgyhogy folytatjuk a tárgyalásokat" - mondta a miniszter, amikor távozott az egyeztetésről.

A Magyar Tudományos Akadémia álláspontja szerint kis mértékben közeledtek az álláspontok a tárgyaló felek között. Az InfoRádió úgy tudja, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egy költségvetési alternatíva megfogalmazását kérte az akadémia vezetésétől.

Az ITM alternatív javaslat kidolgozására kérte az Akadémiát

Az MTA vezetői folytatják a tárgyalásokat az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) - várhatóan még ezen a héten, június 26-án -, és Palkovics László kérésére alternatív javaslatot fogalmaznak meg a költségvetéssel kapcsolatban - írta közleményében az MTA.

Az MTA és az ITM egyetért abban, hogy el kell különíteni a hazai költségvetésben rendelkezésre álló kutatási és innovációs forrásokat. Továbbá a tudományos kutatásokon belül el kell különíteni a kiválósági kutatásokat, azaz a felfedező jellegű alapkutatásokat a célzott kutatásoktól. Továbbra is vita van a felek között az MTA kutatóintézet-hálózatának fenntartásáról (minimum 17,1 milliárd forint), amelynek az MTA-fejezetben támogatásként való biztosítása elengedhetetlen. Az MTA a hazai felfedező kutatások legfontosabb és legeredményesebb központja - közölte az Akadémia.

Az elnökségi ülésen egyhangú határozatot hoztak, hogy az elnökség fenntartja korábbi határozatát, valamint további tárgyalások folytatására hatalmazza fel az elnököt és az MTA választott vezetőit.

A korábbi határozat szerint az MTA ragaszkodik a Magyarország Alaptörvénye "Szabadság és felelősség" fejezetének X. cikkében foglalt jogok érvényesüléséhez, azaz a tudományos kutatás szabadságához és az MTA köztestület és intézményei közfeladat-ellátás során szükséges működésbeli függetlenségének megtartásához

Az elnökségi ülésen ismertette álláspontját az Akadémiai Kutatóintézetek Vezetőinek Tanácsa (AKVT) is. Ez a testület a kutatóközpontok főigazgatóiból és a kutatóintézetek igazgatóiból, valamint a támogatott kutatócsoportok öt képviselőjéből áll. Az AKVT-nek is az az álláspontja, hogy a kutatóhálózat fenntartását biztosító támogatásoknak továbbra is az MTA kezelésében kell maradnia - írta közleményében az MTA

A kép forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.