Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tavaly 333 film készült 110,1 milliárd forintból itthon, ami nem számít rekordnek: 2016-ban ez az összeg 125,4 milliárd, 2017-ben 108,2 milliárd, míg tavaly 110,1 milliárd volt az NMHH Nemzeti Filmirodájának nyilvántartása alapján, és ebből átlagosan az összegek 84 százalékát kizárólag külföldről hozták hazánkba. Viszont nőtt az itthon forgó produkciók száma: két éve 285-öt forgattak itt, amiből 245 magyar alkotás volt, négy koprodukció és 84 külföldi film.

Hazai filmekből harminccal gyártottak többet, mint 2017-ben, és a bérmunka is több lett: 2015-ben és 2016-ban még csak ötven külföldi produkciót forgattak Magyarországon, tavalyelőtt pedig 64-et. Közülük költségvetési szempontból kiemelkedik az Arnold Schwarzenegger és Linda Hamilton főszereplésével készült legújabb Terminátor-film, amelyre 16,9 milliárdot, valamint a Vörös Veréb című Jennifer Lawrence-film, amelyre 11,3 milliárdot költöttek. Mivel a filmes adókedvezményt a kormány tavaly 25 százalékról 30 százalékra emelte, a külföldi stábok nagy valószínűséggel idén sem maradnak távol - hívja fel az NMHH a figyelmet a közleményben.

Tavaly 15,6 millió alkalommal váltottak jegyet a hazai mozikban, ami félmillióval több, mint a 2017-es 15,1 millió fős nézőszám, a 2016-os látogatószámot pedig egymillióval haladja meg. Egymilliárddal nőtt a jegyárbevétel így: bruttó 20,9 milliárd forintról 21,9 milliárd forintra. Tavaly is enyhén emelkedett az átlag jegyár, a 2017-es 1375,5 forintról 1407,5 forintra. A legolcsóbban Tolna megyében lehetett mozizni - átlagosan 854,5 forintért -, a legdrágább mozibelépőket pedig Budapesten árulták 1531 forintos átlagáron.

Az összesített nézőszámok alapján a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba című filmre voltak a legtöbben - 573,3 ezren - kíváncsiak, amelyet a Bosszúállók: Végtelen háború követett 572,3 ezer nézővel. A harmadik legnézettebb film - a mozikínálatban a mai napig megtalálható - a Bohém rapszódia volt 533,7 ezer nézővel. A magyar filmek közül a Valami Amerika 3 volt a legnézettebb, az összes film közül a hetedik helyezést érte el, és összesen 371,2 ezren váltottak rá jegyet.