Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A feljelentéseiről ismertté vált Tényi István tett bejelentést, miután a Bors című napilap írt Hajdú Péter céges ügyeiről és egy átmenekített félmilliárdos vagyon sorsáról. A hatóság pedig eljárást indított a cikk kapcsán: a IX. kerületi ügyészség november 13-án közokirat-hamisítás gyanújával vizsgálódik, ismeretlen tettes ellen - olvasható az mno.hu-n.

Hajdú Péter korábban arról beszélt, hogy egy ukrán üzletasszonnyal kezdett közös vállalkozásba, akivel közös műsorgyártást is terveznek. A Bors később megtalálta az említett 55 éves asszonyt, Valentyna Leinartot, aki fóliasátrakban dolgozik idénymunkásként, és soha nem hallott még a magyar showmanről és cégéről, a Frizbi Entertainment Kft.-ről - az pedig megdöbbentette, hogy egy félmilliárdos vagyonnal rendelkező, angol cég tulajdonosának nevezték, és állítja, visszaéltek adataival - írta az mno.hu.

Ez az angol cég, a GB-UA Entertainment Ltd., amely beszállt a Hajdú vezette Frizbi Entertainmentbe, majd annak egyedüli tulajdonosa lett tavaly decemberben miután Hajdú kilépett a vállalkozásból. A cégadatok szerint a két társaság 2017. januárjában határozott arról, hogy egyesül, a Frizbi Entertainment Kft. beolvad a GB-UA Entertainment Ltd.-be.

Sokan még mindig cégtemetőnek használják az ukrán strómanokat a magyar vállalkozások tulajdonosai. Ukrajnáé a második legnagyobb cégszám Magyarországon, de nagyon magas a felszámolási arányuk -  írta korábban közleményében az Optenl.

A Céginfo.hu adatai szerint a műsorgyártással foglalkozó Frizbi Entertainment tavalyelőtt még 1,8 milliárd, tavaly pedig egymilliárd forint nettó árbevételt ért el, az adózott eredménye 18 millió, illetve 10 millió forint volt. Érdekesség, hogy a cég eredménytartaléka a 2015-ös 53 millióról 2016-ra 478 millió forintra nőtt.

Hajdú Péter Facebook-oldalán korábban egy lejáratókampány részének nevezte a Borsban megjelent cikket, és jelezte, hogy ügyvédjével, Berényi Andrással megteszik emiatt a szükséges jogi lépéseket is.