Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Közvetlen járatot indít a BKK  a Liszt Ferenc-repülőtérre. A VT-Arriva által üzemeltetett 100E jelzésű járat a Deák Ferenc térről indul, megáll a Kálvin téren, illetve amíg a metrók nem járnak,az Astoriánál is fel lehet majd szállni rá.

A Deák Ferenc térről reggel 4 órakor indul az első busz a reptérre, az utolsó 23 óra 30 perckor. A repülőtérről a belvárosba reggel 5 órakor indul az első busz, az utolsó 0 óra 30 perckor. A járművek fél óránként indulnak. Mindezért 900 forintot kér a BKK, amely töredéke a taxik 6-8 ezer forintos viteldíjának.

Ettől függetlenül nem tart érdemi visszaesésétől a reptéri fuvarokat illetően Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke. A taxi órási előnye, hogy házhoz megy és egy család nem biztos, hogy bőrönddel még el szeretne jutni a belvárosba.

Az igazi célcsoportot az árérzékeny turisták jelenthetik, illetve a Budapesten pár napot eltöltő fiatalok. Azonban - Metál Zoltán szerint - számukra is az az elsődleges, hogy időben kiérjenek a reptérre. Évekkel ezelőtt működött menetrendszerű járat, amely a belvárosból ment a reptérre, de nem volt jó a kihasználtsága.

Hasonlóan nyilatkozott lapunknak Fárbás Tibor, a 6X6 Taxi üzletágvezetője, aki szintén úgy vélte, nem lesz hatása az új járatnak. Ő is említette a korábbi járatot, amely nem volt sikertörténet.

Öt százaléknál is kisebb lesz a hatása a reptéri fuvarokra az új busznak - vélekedett Tamás Miklós, a City Taxi Fuvarszervező Szövetkezet elnöke. A szakember ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy erős forgalomban az is jelentős idő, amíg a busz egyáltalán a belvárost el tudja hagyni.