Szívesebben jár fogorvoshoz, mint bankba - így nyilatkozott egy felmérésben a pénzügyi intézmények ügyfeleinek 70 százaléka. A hazai bankok is érzik a nyomást, egyre többnél lehet ma már úgy bankolni, hogy nem kell hozzá bemenni a fiókba. A számlanyitás és a hiteligénylés is internetes csatornákon keresztül zajlik. Ha műszaki cikkre vagy autóra kellene kölcsön, akkor sem kell már bemenni a bankba.

A pénzmosási törvény volt a gond

A teljesen online számlanyitás egyik kerékkötője sokáig a pénzmosásról szóló törvény volt, ez ugyanis megkövetelte, hogy az ügyfelek azonosítsák magukat a banknál, mielőtt bankszámlájuk lesz. A törvényt 2017 nyarán módosították úgy, hogy ha megfelelően biztonságos videós rendszert fejleszt a hitelintézet, akkor azon keresztül is azonosíthatja magát az ügyfél az igazolványai bemutatásával.

A Gránit Bank az elsők között csapott le a lehetőségre, és tette alkalmassá a videóbankját az ügyfélazonosításra. Tavaly már a kliensek fele, az idén januárban pedig több mint háromnegyede digitális úton nyitott náluk számlát. Az MKB is azonnal elindította ezt a szolgáltatást, eddig ezer ügyfélszámlát nyitottak meg online csatornán keresztül.

A többi bank kicsit később kapcsolt, az OTP és a CIB 2018-ban, a Budapest Bank tavaly indította el az online számlanyitást, a Raiffeisennél most fejlesztik ezt a szolgáltatást, a K&H-nál és az UniCreditnél nincs még ilyen lehetőség.

Nagy a verseny

Amelyik bank elindította a szolgáltatást, keményen versenybe is szállt az ügyfelekért, és igyekszik rávenni őket arra, hogy lehetőleg az interneten nyissák meg a számlájukat. A Gránitnál három havi ingyenes számlavezetés, az első évben akár 10 ezer forintnyi visszatérítés jár annak, aki nem a fiókban nyitja meg a számláját, sőt akár a dombornyomott bankkártya első éves kártyadíját is elengedik neki.

A CIB-nél 3 százalékos kamatot fizető megtakarítási számlát kínálnak az interneten számlát nyitó klienseknek. Az OTP-nél fél éven át elengedik a számlavezetési díjat, az MKB 5 ezer forintot ír jóvá azoknak a számláján, akik részt vesznek a promóciójában.

Hitelt is a fotelből

Egyre többen igényelnek otthon az interneten keresztül különféle hiteleket a bankoknál. A bankok meglévő ügyfeleik számára könnyebben tudnak hitelt folyósítani, hiszen az azonosításra már nincs szükség. Olyan bankoknál is elérhető az online hiteligénylés (például a K&H), ahol nincs lehetőség az interneten keresztül bankszámlát nyitni.

A hitelintézeteknek elemi érdekük a digitális csatornák felé terelni az ügyfeleket, hiszen így sokat spórolnak, az ügyintézők helyett ugyanis a papírokat maguk a kliensek töltik ki. A legtöbb népszerű hiteltermék ma már online is elérhető, sőt gyakran olcsóbb is, mint a bankfiókban. Az OTP például 1 százalékpontnyi kamatkedvezményt ad annak, aki az interneten igényel személyi kölcsönt.

A Gránit Bank a babaváró támogatással akciózik. Az államilag támogatott hitel 2019 július elsejei bevezetése óta a benyújtott és jóváhagyott - hitelösszegben 1 milliárd forintot meghaladó - hiteligénylés túlnyomó része a honlapról indítható online igénylés formájában érkezett, ezeknél a bank az első három hónapban elengedi a kezességvállalás díját.

Magától is jól megy

A személyi hitel és a babaváró támogatás mellett autóhitelt és áruhitelt is lehet már igényelni online. A lakáshiteleknél egyelőre még nem úszható meg a bankfiók meglátogatása, legfeljebb a papírokat lehet benyújtani elektronikus felületen. A folyósításkor azonban mindenképpen be kell menni, hogy meghallgassa az ügyfél az közjegyzőt.

Az eddigi eredményekből azonban világosan látszik, egyre kevesebben akarnak bemenni a fiókba hitelügyeket intézni. A CIB-nél a személyikölcsön-igénylések közel 30 százaléka valamilyen online csatornán történt tavaly. Épp ezért a bank azt tervezi, hogy a jövőben tovább bővíti a digitális csatornán igényelhető hiteltermék-palettát folyószámla- és kártyahitelekkel. A K&H-nál 2018 novembere óta van online igényelhető személyi hitel, most már minden negyedik hitelkérelem így fut be a bankhoz.

Az OTP-nél online személyi kölcsönből 11,2 milliárd forintnyit helyeztek ki tavaly az első kilenc hónapban, ez 80 százalékkal több a 2018-asnál, az átlagosan igényelt hitelösszeg 870 ezer forint volt. Van a banknál digitálisan igényelhető áruhitel is, így aki például műszaki cikket szeretne vásárolni az interneten részletre, a teljes hitelügyintézést intézheti a kanapéról. Erre a vonatra a Budapest Bank is felszállt, tavaly szeptember végén náluk is elindult az online áruhitel a webshopokban. A Budapest Banknál online autóhitel is van 2019 tavasza óta, eddig csaknem 150 autófinanszírozási kérelem jött be ezen a csatornán félmilliárd forint értékben.