Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

34 év után ismét magyar film kapott Oscar-díjat, ez utoljára Szabó István Mephisto című alkotásának sikerült 1982-ben. Nemes Jeles László filmje, a Saul fia először a tavalyi cannes-i filmfesztiválon diadalmaskodott, ahonnan a zsűri nagydíjával érkezett haza. Sok más díj mellett idén januárban a Golden Globe-díjat is elnyerte, így nagy eséllyel indult az Oscar-díjak mezőnyében is, ahol egy dán, egy jordán, egy kolumbiai és egy török-francia filmmel versenyzett.

A díjat Nemes Jeles László vette át, aki köszönőbeszédében azt mondta: "Az emberiség legsötétebb óráiban is van bennünk egy belső hang, ami segít embernek maradni. Ez a film ebben reménykedik."

Az idei Oscar-díj jórészt az esélyesek győzelmét hozta. A technikai díjakat a Mad Max zsebelte be, és a színészek között is a várható papírforma érvényesült, egyet kivéve: a legtöbben Sylvester Stallone diadalát várták az öreg Rocky szerepéért, ám helyette a rendkívül tehetséges karakterszínész, Mark Rylance kapta a díjat a Kémek hídja című Spielberg-filmért.

Szintén meglepetésnek nevezhető, hogy bár sokan A visszatérő győzelmére fogadtak, végül a Spotlight kapta meg a legjobb filmnek járó Oscar-díjat.

Az idei Oscar-díj legfontosabb nyertesei:

Legjobb film:
Spotlight

Legjobb rendezés
Alejandro González Iñarritu - A visszatérő

Legjobb férfi főszereplő
Leonardo DiCaprio - A visszatérő

Legjobb női főszereplő
Brie Larson - A szoba

Legjobb női mellékszereplő
Alicia Vikander - A dán lány

Legjobb férfi mellékszereplő
Mark Rylance - Kémek hídja

Legjobb eredeti forgatókönyv
Spotlight

Legjobb adaptált forgatókönyv
A nagy dobás

Legjobb fényképezés
Emmanuel Lubezki - A visszatérő

Legjobb idegen nyelvű film
Saul fia

Legjobb dokumentumfilm
Amy - Az Amy Winehouse-sztori

Legjobb betétdal
"Writing's On The Wall" - 007 Spectre: A Fantom visszatér

Legjobb filmzene
Ennio Morricone - Aljas nyolcas

Legjobb vizuális effektusok
Ex Machina

Legjobb animációs film
Agymanók