Telekvásárlással gyártóbázisa bővítését, valamint a dolgozói létszám emelését is tervezi a dohányipari berendezések, alkatrészek előállításával foglalkozó Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. a közeljövőben Pécsett. Amennyiben a városi közgyűlés csütörtöki ülésén támogatja az ezzel kapcsolatos javaslatot, lehetővé válik, hogy a vállalat hozzájusson a szomszédságában található vásártér területének 30 százalékához.

A gyárbővítés több lépcsőben történne. A Hauni első körben mintegy 33 ezer négyzetméteren alakítana ki új egységet, s további 20 ezer négyzetméterre kért, illetve kapna elővásárlási jogot, ezzel párhuzamosan pedig a jelenlegi mintegy 1200 mellett további 200-250 munkahelyet hozna létre - írt a pécsi polgármesteri kabinetiroda.

A polgármesteri kabinetiroda kitért rá, hogy a cég 360 millió forintot fizetne a 33 ezer négyzetméteres területért, a pénzt a város a vásártér fejlesztésére, az árusító rész átszervezésére, modernizálására fordítaná, amelynek köszönhetően az árusítás és a vásárlás is a jelenleginél előnyösebb környezetben folyhatna.

A német Hauni AG magyarországi leányvállalataként működő Hauni Hungaria 1994-ben, a Sopianae Gépgyár csarnokainak és gépeinek megvásárlásával kezdte meg a termelést a baranyai megyeszékhelyen. Az elmúlt két évtized alatt a kft. gyártócsarnokainak összterülete 10 ezer négyzetméterről 45 ezerre, dolgozóinak száma 210-ről több mint ezerre nőtt.

A cég idén szeptemberre másfél milliárd forintból építtette fel új, 4200 négyzetméteres üzemcsarnokát, novemberben pedig 160 millió forintból saját tanműhelyt létesített.