Az összefogás a Paks II. projekt egyik alappillére. "Számítunk a térségre, a Paks környéki településekre; szeretnénk a feladatokat megosztani és szeretnénk, ha minden e körbe tartozó település élni tudna a beruházás kínálta lehetőségekkel" - mondta az MTI szerint Süli János.

A tanácshoz tartozó 47, Bács-Kiskun és Tolna megyei település polgármesterei előtt hangsúlyozta, "jól halad a projekt, és számos előrelépés történt a térségfejlesztésben is". A felvonulási területen már dolgoznak a munkagépek, az első épületek kivitelezése zajlik. További több tucat épületre vonatkozóan tavasszal tervezik benyújtani az engedélykérelmet a hatósághoz.

Süli János elmondta, hogy több mint 13 milliárd forint értékben újítanak fel utakat Paks térségben és újjáépítik a pincehelyi Kapos-hidat. Az érintett önkormányzatok költségvetési keretből jutottak forráshoz, amelyből közműveket fejlesztenek, utakat építenek, intézményeket újítanak fel, gazdaságfejlesztési lépéseket tesznek.

A miniszter szerint a kormány klímavédelmi szempontból is felelősen járt el, amikor úgy döntött, hogy a megújuló energia mellett hosszú távon épít az atomenergiára. Európában az atomerőművek állítják elő a legtöbb tiszta energiát, a két új blokk pedig 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátását teszi elkerülhetővé -  véli Süli János.

A hatodik ülését tartó társadalmi tanács tagjai előtt Mittler István, a Paks II. Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója azt mondta, érezhető az információéhség a beruházással kapcsolatban, ezért folyamatosan bővítik a tájékoztatási eszköztárat. A tíz éve működő tájékoztató kamion mellett egyedi tervezésű stand és egy információs sátor is "járja az országot", "házhoz viszi" az információt - írta az MTI.