Az már biztos, hogy az NHB Bank betéteseit megmenti az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA), amely a honlapján már közölte is, 15 munkanapon belül kártalanítja az érintetteket. Az NHB Bankban elhelyezett, névre szóló betét- és a kapcsolódó kamatkövetelések alapján betétesenként főszabály szerint legfeljebb 31 445 000 forintig (100 ezer euró) fizet kártalanítást.

Van azonban a pénzügyi csoportnak egy másik ügyfélköre, az értékpapírszámlával rendelkező kliensek, akiknek egyelőre várniuk kell a pénzükre. Ők körülbelül 6200-an vannak és 26,7 milliárd forintot tartanak a számláikon - közölte a Napi.hu-val a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Egy-egy kliens számláján tehát átlagosan 4,3 millió forintnyi értékpapír van. Ami jó hír: ezek a papírok megvannak, nem képezik a végelszámolási vagyon részét, s várhatóan teljes egészében kiadhatók majd - írta az MNB.

Ennek pontos menetéről a végelszámolást végző Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nkft. (PSFN) tájékoztatja majd az ügyfeleket várhatóan napokon belül. A befektetőknek ezután lesz módjuk arra, hogy zárják a pozícióikat, és transzferálják más számlákra a pénzüket, illetve az értékpapírjaikat. Az ügyfelek egy részének van már rutinja ebben, az NHB vette át ugyanis a négy évvel ezelőtt csődbe ment két brókercég, a Quaestor és a Buda-Cash ügyfélszámláit. Ezt követően még begyűjtött más állományokat is, az egykori Brokernet privátbanki leágazásának a Quantis Alphának és a Solar Capital brókercégnek az állománya is átkerült az NHB-hoz.

Régóta baj van

Tavaly augusztus óta lehet tudni, hogy az NHB-nál baj van. A Matolcsy György MNB-elnök unokatestvérének, Szemerey Tamásnak az érdekeltségébe tartozó hitelintézetről a jegybank már akkor megállapította, hogy likviditási problémákkal küzd, és egy 19 millió forintos bírság kíséretében a helyzet rendezésére szólította fel. Ez azonban nem történt meg, így tavaly decemberben felügyeleti biztost rendelt ki az MNB a hitelintézethez, a betétek kifizetését pedig 7 millió forintban korlátozta.

A bankvezetés a - kizárólag a betétkifizetési, kötelezettségvállalási korlátozás betartatására mandátummal rendelkező - felügyeleti biztos kirendelése után sem tudta megoldani a bank likviditási problémáit, ezért múlt csütörtökön elrendelte a jegybank az NHB Bank végelszámolását. A betétesek többsége az OBA közlése szerint legkésőbb április 5-ig megkapja a pénzét, azok aggódhatnak csak, akiknek 100 ezer eurónál nagyobb betétjük van, ők csak a végelszámolási eljárásban juthatnak hozzá az ezt meghaladó részhez.

Az MNB közleménye szerint egyébként mindössze 9 magánszemély és 49 vállalati betétes rendelkezik az OBA kártalanítás összegét meghaladó betéttel a hitelintézetnél. Az NHB-nál a jegybank 2017-es Aranykönyve szerint 30,8 milliárd forintnyi bankbetét volt, az MNB azonban azt állítja, a sajtóban megjelent 10-12 milliárd forintnál is kevesebbet kell az ügyfeleknek utalniuk.

A PSFN munkához látott

Kedden már a PSFN honlapján is ott volt tájékoztatás, hogy elkezdődött a végelszámolás. Az intézmény megkezdte a bank vagyoni helyzetének, valamint a bank saját vagyonának részét nem képező, az ügyfelek tulajdonában álló értékpapír és pénzeszköz-állománynak a felmérését, amelyeket az NHB nem tud most kifizetni az ügyfeleknek. A PSFN azt írja: az NHB Bank ügyfeleinek egyelőre nincs teendője, várjanak a PSFN tájékoztatására.

A PSFN a 100 ezer eurónál nagyobb betéttel rendelkezőknek nem tud fizetni, amíg a bank vagyonának a felmérése nem zárult le, illetve a korrigált végelszámolási nyitó mérleg el nem készült. Az érintettek az igényeiket a cégbíróság végelszámolás megindításáról hozott végzésének közzétételétől számított 60 napon belül jelenthetik majd be a végelszámolónak.