Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Csak március 15-én pénteken 44 746 induló és érkező utas fordult meg a repülőtér termináljain, az ehhez szorosan kapcsolódó parkolókra azonban időnként ki lehetett tenni a "megtelt" táblát.

Jelenleg a Budapest Airport 4 200 parkoló férőhelyet tud biztosítani az utazóknak és az itt dolgozóknak, ezeknek az ára és kategória besorolása elsősorban a használat tervezett időtartamától és a termináloktól való távolságtól függ.

Ennek alapján alakítottak ki Terminál Parkolót, Business Parkolót, Holiday és Holiday Lite parkolót, ahol ez utóbbi kettő szolgálja a legkedvezőbb árfekvésű és többnapos parkolást, igaz mintegy 10 percnyi séta távolságra van az épülettől.

A Budapest Airport a következő évek forgalmi előrejelzéseit figyelembe véve tavaly ősszel kezdett hozzá egy új, a terminálokkal közvetlen összeköttetésben lévő parkolóház építéséhez, ezt azonban decemberben hatósági engedélyeztetési eljárási okokból le kellett állítani. Az előrejelzések szerint jelentősen több repülőtéri parkolóhelyre lesz szükség a jövőben. Más európai fővárosi légikikötőhöz képest ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér sokkal kevesebb parkolóhellyel rendelkezik az utasforgalomhoz viszonyítva.

A repülőtér megközelíthetőségét javíthatja az is, hogy a BKK és a Budapest Airport megállapodott a népszerű 100E jelzésű buszok sűrítéséről, amik a repülőtérről egyenesen Budapest belvárosába viszik az utasokat.