Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Nemzeti Cégtár adatai szerint tavaly 2120 magyar vállalkozás foglalkozott ruházati termékek gyártásával, és együttes árbevételük megközelítette a 102 milliárd forintot, mérleg szerinti eredményük azonban nyolcmillió forint veszteséget mutatott.

A szektor eredményességét sok tényező hátráltatja. A lap kiemeli, hogy míg a rendszerváltás idején még százezrek dolgoztak az ágazatban, öt évvel ezelőtt pedig 26 ezren, a létszám ma alig éri el a 20 ezret. (Ez gyorsan ment: már Mészárosék adják az NB1-es mezeket is.)

A cikk szerint megrendelés lenne, de nincs, aki teljesítse, mert szinte nincs olyan varroda, ahol ne lenne súlyos munkaerőhiány. Olyan cég is akad, amely azonnal fel tudna venni ezerötszáz dolgozót, de ennek töredékét sem találja a piacon. Sorra esnek el a cégek a nagy megrendelésektől, mert kapacitás hiányában egyszerűen nem tudják elvállalni a megbízásokat - írta a Világgazdaság.

Kép forrása: Shutterstock