A február eleji, legalacsonyabb szintjéhez képest az élősertés felvásárlási ára 40 százalékot meghaladó mértékben drágult - mondta el Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke a Napi.hu-nak még október végén. Az ok pedig nem más volt, minthogy Kínában a sertéspestis miatt az állomány legnagyobb részét kellett leölni, ami elvonja az európai piacokról a disznóhúst. Ennek eredménye, hogy mindenhol drágulni kezdett az élősertések felvásárlási ára.

A helyzetet eddig a boltokban kevéssé érezhették a magyar vásárlók: a hústermékek árait a kereskedelmi láncok nem voltak hajlandók jelentős mértékben emelni, mert azt mondták, a változás ideiglenes. Így végül a tenyésztők jól jártak, de a készítmények gyártói és a vágóhidak hatalmas veszteségeket szenvedtek el.

Most viszont begyűrűzött a drágulás: az Mfor.hu szúrta ki, hogy az Agrárgazdasági Kutatóintézet adatai szerint a 45. héten - vagyis két héttel ezelőtt - a téliszalámi kilója 7343 forint volt átlagosan, a múlt héten már 8 százalékkal magasabb áron, 7922 forintért lehetett hozzájutni a sertéshús felhasználásával készült termékhez. A korábbi hetek adatai alapján ez rekordnak tekinthető, eddig a legmagasabb árat a 41. és 42. héten rögzítették a rendszerbe, 7394 forintot.

Az iparági prognózisok azt mutatják, hogy az elkövetkező egy, de inkább két évben folyamatosan magas lesz az élősertés ára így a sertéshús esetében is azzal kell számolnunk, hogy tartósan drágább lesz, mint az elmúlt években - magyarázta korábbi cikkünkben Éder Tamás.