Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Vodafone sajtóosztálya pénteken közölte: a barcelonai események miatt minden Spanyolországban roamingoló ügyfele maximum bruttó 10 ezer forint automatikus jóváírást kap a 2017. augusztus 17-én 18:00 és augusztus 18-án 10:00 között indított hívás- és sms forgalmából. A jóváírás a Magyarországra és Spanyolországon belülre indított nemzetközi hívásokra és sms-ekre vonatkozik - derül ki a vállalat közleményéből.

Csütörtök délután Barcelona központjában egy feltételezett dzsihadista kisteherautójával gyalogosok közé hajtott, és hatszáz méteren keresztül gázolt el járókelőket. Az elkövetőnek sikerült megszöknie. A merényletet az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet vállalta magára a szócsövének számító Aamák hírügynökségen keresztül.

Péntekre virradóra Cambrils katalán tengerparti üdülőhelyen is gázolásos merényletet követtek el. Joaquim Forn katalán belügyi tanácsos azt mondta: a hat civilt és egy rendőrt megsebesítő gázolásos merényletet ugyanúgy hajtották végre, mint a barcelonait, és kapcsolatot feltételeznek a két terrorcselekmény között. A támadást részben meghiúsító rendőrség négy terroristát agyonlőtt, egy ötödiket megsebesített, aki később belehalt sérüléseibe. Az elkövetőkön robbanómellények voltak, de Carles Puigdemont katalán vezető az RAC1 helyi rádióadónak később azt mondta, hogy ezek hamisítványok voltak. A merényletekkel összefüggésben már négy gyanúsítottat vettek őrizetbe - írta korában az MTI.

Antoni Comín katalán egészségügyi tanácsos péntek kora délután közölte, hogy a barcelonai merénylet sebesültjeinek száma 130, közülük 17 állapota válságos és 30-é súlyos - idézi az MTI.

(Fotó: MTI/AP/Manu Fernandez)