Állítólag egyre durvább a bérvita a Sparnál, miután a lap beszámolt arról, hogy a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) felügyeleti eljárást kezdeményeztek az alapbérek jogszerűtlen megállapítása miatt. Akkor a Spar azt közölte, hogy "a targoncavezető munkakörben foglalkoztatott munkavállalói részére az időbér és a teljesítménybér kombinációjaként messze a garantált bérminimum felett fizetett és fizet jelenleg is. A targoncavezetők 2018-ban pótlékok és egyéb juttatások (például: 13. havi juttatás) nélkül havonta átlagosan bruttó 367.447 forintot kerestek. Jelenlegi gyakorlatunk tehát jogszerű, azon nem kívánunk változtatni. Emellett fontos kiemelni, hogy a SPAR az adó- és járulékfizetési kötelezettségének mindig eleget tesz."

"Ezúttal azt a fenyegetést kapták a képviselőink, hogy amennyiben jogorvoslatot követelünk, és nem állunk le az ügyben, a vélelmezhetően több millió forintnyi elmaradt bérkifizetés, illetve a feltételezett jogszabálysértés miatti elmarasztalás következtében elhagyhatja Magyarországot a Spar áruházlánc" - panaszkodott a lapnak Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke, aki szerint az is elhangzott, hogy a magyar munkavállalók helyett majd a kisebb fizetéssel is megelégedő ukrán, román vendégmunkásokat állítanak be a raktárakba dolgozni.

A szakszervezeti vezető szerint a vélelmezhetően több millió forintnyi elmaradt bérkifizetés, illetve a feltételezett jogszabálysértés miatti elmarasztalás következtében elhagyhatja Magyarországot az áruházlánc.

Update

A Spar Magyarország teljes mértékben elhatárolódik a Magyar Nemzetben ma megjelent "Kivonulással fenyegetőzik a Spar" című cikkétől és haladéktalanul jogi eljárást indít a KDFSZ képviselőinek valótlan állításai miatt - közölte a cég. További részletekért kattintson!