A munkaerőhiánynak legjobban kitett, folyamatos üzemben működő vállalatoknál - kereskedelem, szolgáltatások, a termelőüzemek fizikai dolgozói - jellemző, hogy sokan hétvégéken, ünnepnapokon is dolgoznak, ami a családdal töltött idő kárára megy és kimerültséghez vezet.

Mivel a munkaerőhiány miatt csökkent a dolgozók kiszolgáltatottsága, ezzel egy időben nőtt a munka ás magánélet egyensúlyára való törekvés. Egyre nehezebb munkára ösztönözni a munkavállalókat az ünnepek alatt.

Különösen az új, Y és Z generációs munkavállalók esetében, akik teljesen új attitűdöt és hozzáállás képviselnek. Míg az idősebb generáció megelégedett korábban azzal, ha emberszámba vették, az új generáció elvárásai sokkal magasabbak, elvárja az érdekei figyelembe vételét - magyarázta Csikós-Nagy Katalin.

Vállalati kettős mérce

Azon ágazatokban ahol nem elkerülhetetlen, megéri alaposan megfontolni, hogy fenntartsuk-e a folyamatos működést. Arra végképp figyelnünk kell, hogy ne tegyünk különbséget a szellemi és a fizikai dolgozók között.

Ha egy dolgozó azt látja, hogy az ünnepek között a szellemiek nem dolgoznak, nekik viszont vinniük kell a hátukon a termelést, az komoly elégedetlenséget és elkötelezettségcsökkenést eredményezhet - mondta a szakértő.

A pihenés befektetés

Csikós-Nagy Katalin szerint meg kell próbálni kieszközölni az ünnepi leállást. Tapasztalatok bizonyítják, hogy az üzemszünet okozta kiesés sokszor csak látszólagos, melyet a kipihent munkavállalók javuló hatékonysága gyorsan ellensúlyozhat.

Ugyanakkor javít a munkamorálon, ha azok a munkatársak, akik egész évben folyamatos műszakban dolgoznak és túlóráznak, a két ünnep között otthon lehetnek a családjukkal. Ráadásul mindezzel közvetlenül is csökkenthető a fluktuáció, azaz a munkavállalók elvándorlása, ami óriási problémát és veszteséget jelent a vállalkozásoknak.

A folyamatos üzemű ágazatokban, vagy ahol nem lehet biztosítani a leállást, törekedni kell a minél emberségesebb és igazságosabb munkaszervezésre. Akik túlórákkal és hétvégékkel dolgozták végig az évet vagy más ünnepen is ügyeletben voltak, idén pihenhessenek. Bevált megoldás plusz díjazást biztosítani azoknak a dolgozónak, akik önkéntesen vállalják, hogy dolgoznak ebben az időszakban. Emellett a vállalat különféle gesztusokat tehet, amivel ünnepi hangulatot teremt, így kifejezve háláját a munkatársaknak.