A nyílt tendert a Közbeszerzési Értesítőben tette közzé a Magyar Kereskedelem-fejlesztési és Promóciós Kft. A feladat belföldi és nemzetközi komplex utazásszervezés, bele értve a repülőjegy vásárlást és a szállásfoglalást is. A szolgáltatás ez év július elsején kezdődik, és kereken 2 évig tart, de a lejárat előtt az ajánlatkérő a szerződést 12 hónappal meghosszabbíthatja.
Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben az árbevétele - összesen - elérte a nettó 300 millió forintot. Az ajánlattételi határidő július 6.

A Céginfo.hu adatai szerint a Magyar Kereskedelem-fejlesztési és Promóciós Kft. tavaly jött létre 3 millió forint jegyzett tőkével, a tulajdonosa pedig a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. Ez utóbbi rendelkezik csak honlappal, amely a társaság céljaként jelöli meg azt, hogy "fejlessze a magas hozzáadott értékű, nemzetközileg is versenyképes termékeket és szolgáltatásokat előállító, magyar érdekeket szolgáló gazdasági szereplők exportképességét, egyúttal lehetőséget teremtsen számukra exportsikerek elérésére. Tevékenységünket 2016. március 1-től közfeladatként látjuk el. Jelenleg 4 kontinens közel 60 országának piacát tettük közvetlenül elérhetővé partnereink számára, így fokozva hazánk exportvolumenét."