- Tavaly szinte minden fesztivál telt házas volt, csaknem 1,5 milliárd forintos nettó eredményt termelt a Sziget. Ezt az eredményt jobban be lehetne mutatni, ha elárulná, mennyiért került 2017-ben a cég az amerikai Providence-hez?

- Továbbra is csak annyit tudunk erről mondani, hogy a sajtóban megjelent 8,6 milliárd forintos becslés nem volt pontos. A konkrét összeg üzleti titok.

- A két számjegyű hozam azért reális a közel 1,5 milliárdos tavalyi profit fényében?

- A múlt év kifejezetten jól alakult, de ezt az egészet sokkal távolabbról érdemes megnézni. A Providence egy több mint 47 milliárd dollárt kezelő befektetési vállalat, és rengeteg szektorban érdekelt. Ezek egyike a szórakoztatóipar, azon belül pedig a Providence-hez tartozó Superstruct terjeszkedik. Ez a cég hosszú, egyéves tárgyalássorozat után szerzett többséget a Szigetben. Azóta is folytatja ez a cég a felvásárlásokat, úgy látjuk, hogy a Sziget megszerzésével könnyebben tudnak megszerezni újabb és újabb fesztiválokat.

- A magyar porondon mi várható az idén, sikerül túlszárnyalni a tavalyi eredményt?

- Ezt egyelőre nehéz megmondani. Az tény, hogy időarányosan a Sziget Fesztivál jegyeladásai álltak már jobban, a Volt és a Balaton Sound esetében nagyjából hozzuk az elvárt eladási ütemet, de a Szigetnél érezhető az angol vendégek hiánya. Ez csak részben magyarázható azzal, hogy tavaly elmaradt a Glastonbury és emiatt sok angol jött a Szigetre, az idén viszont sok angol választja azt a rendezvényt.

A másik ok, hogy sok brit fesztiválozó a brexit körüli bizonytalanság miatt inkább az otthoni fesztiválokra vásárol jegyet. Az év elején még mindenféle pletykák voltak Angliában, hogy változnak a külföldre utazás feltételei, de mivel fesztiválra mindenképp akartak menni, ezért többen óvatosságból nem jelentkeztek be külföldi rendezvényekre. Ugyanakkor arra is volt már példa, hogy nem sokkal a fesztivál előtt rengeteg brit "hirtelen" vett magának jegyet. Tehát egyelőre úgy néz ki, hogy az brit vendégekből kevesebb lesz, így a holland lehet majd megint a legnagyobb külföldi piacunk.

Kádár Tamás, a Sziget főszervezője - Buksza

- Melyek a legnagyobb kockázatok?

- Sok van belőlük. Egyrészt nagyon komoly a fesztiválok közötti verseny, ahogy idén látszik, a Glastonbury elszívó hatása is. Ott van az időjárás is, vagy akár egy-egy fellépő esetleges népszerűségvesztése is.

- Azaz?

- Nagyon gyorsan változik a könnyűzenei piac. Előfordul, hogy egy-egy fellépővel sok-sok hónappal a rendezvényeket megelőzően megegyezünk, akkor még felkapott sztár, de mire ideér valamelyik fesztiválra, addigra már kevésbé népszerű. Tavaly például ez volt Kendrick Lamar esetében. Szerencsére ennek a fordítottja is előfordul. Azaz akadt olyan fellépő, aki viszont a magyarországi fellépésére már igazi sztár volt, erre pedig Dua Lipa lehet jó példa. Amikor megegyeztetünk vele a tavalyi koncertjéről, még nem volt annyira ismert, mint amikor fellépett. Természetesen a sztárok díja szintén kockázatot jelent, nem lehet előre biztosan tudni, hogy visszahozzák-e az árukat.

- A korábbi években és tavaly is kritika érte a Szigetet, hogy túl drága. Erre tavaly ősszel kiadtak egy közleményt, miszerint bár a kezdetekhez képest 79-szeres áremelkedés volt a napijegyeknél, a teljes fesztivál költségvetése 330-szorosára nőtt. Ez kicsit magyarázkodásnak tűnt, hiszen telt házasak voltak a koncertek. Miért volt erre szükség?

- A Sziget és a többi fesztiválunk árai mindig előkerülnek. Megtehettük volna, hogy csöndben vagyunk és csak az eredmények alapján utalunk arra, hogy a drágább jegyek ellenére is minden fesztivál tele volt. Ugyanakkor a Sziget mindig is igyekezett transzparensen működni, párbeszédet folytatni. Mindenképp szerettük volna megmutatni, hogy számos fejlesztést hajtottunk végre, nem beszélve a fellépőkre költött összegek növekedéséről.

Forrás: MTI Fotó/Mohai Balázs

- Ki a legdrágább idei fellépő?

- Ezek titkos adatok. Annyit elárulhatok, hogy idén csak az utolsó napon egymás után koncertező Twenty One Pilots és Foo Fighters kerül annyiba, mint 2016-ban az összes nagyszínpadi headliner, azaz fellépő. Azt, hogy a jegyeladások nehezen prognosztizálhatóak, jól mutatja: az Ed Sheeran-koncentre szinte minden jegy elkelt, míg a Foo Fighters napjára még vannak jegyek. Jól fogynak, de még van belőlük. A kockázatokra visszatérve: a biztonság is nagyon fontos, de nemcsak nálunk pattog a labda.

- Ez mit jelent pontosan?

- Csak a Szigeten naponta csaknem 100 ezer vendég fordul meg, ahhoz, hogy garantálni tudjuk a biztonságot, komoly intézkedésekre van szükség. Ebben az évben egy újdonsággal készültünk: minden vendég számára saját felhasználói fiókot biztosítanánk, amelyen keresztül megadja az adatait és elvégezhetné előre az eddig csak a bejáratoknál lefolytatott check-in folyamatot online is.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információbiztonság Hatóság (NAIH) szerint azonban a check-in (azaz a belépés előtti ellenőrzés) során az indokoltnál több adat kerül hozzánk, tehát ők ebben az értelemben az egész check-in rendszert kérdőjelezik meg, ami pedig a biztonsági fejlesztéseink egyik legfontosabb eleme. Fontos hangsúlyozni, hogy nem a NAIH-nál dolgozó szakértők túl kemények, hanem arról van szó, hogy mivel nincsen speciális és kötelező ágazati szabályozás, és nem is feltétlenül ugyanúgy látjuk vagy értékeljük a potenciális biztonsági problémákat, tág tere van az értelmezési kérdéseknek.

- Manapság az adatok kiemelkedően értékesek, ezért indokolt lehet a szigor....

- Nekünk azonban nem kellenek hosszú távon az adatok. Egy-egy vendégnél azokat csak a beazonosításra használjuk, hogy kockázatot jelentő személyek ne léphessenek be. Tehát ezek nem marketingcéllal gyűjtött adatok, amit jól alátámaszt az a tény is, hogy a Sziget esetében a vendégek durván 80 százaléka először érkezik a Szigetre, tehát nem "törzsvásárlók", de fennmaradó 20 százalékot sem árasztjuk el a reklámjainkkal. A check-in-adatokat a rendezvényt követően töröljük.

De mondok másik két kézenfekvő példát is: a reptereken is szigorú szabályok szerint megy az azonosítás, vagy akár a stadionokban rendezett focimeccseken is. Mi nem enyhítést szeretnénk az előírásokon. Sokkal inkább azt preferálnánk, ha lenne egy jogszabály, amely a nagy rendezvényeken, de legalábbis a kiemelten magas létszámú fesztiválokon pontosan megszabja, miként lehet beazonosítani a vendégeket a biztonság érdekében. Reméljük, hogy hamarosan elkészül egy ilyen jogszabály. A biztonságot természetesen továbbra is prioritásként kezeljük és igyekszünk garantálni, de óriási visszalépés lenne az elmúlt évekhez képest, ha a check-in, vagy annak szerintünk fontos elemei kikerülnének a biztonsági rendszerünkből egy ilyen szabályozás hiányában.

- Visszatérve a mostani szezonra, már tavaly is utaltak rá, hogy a telített magyar fesztiválpiac miatt a növekedéshez különböző új, fizetős plusz szolgáltatások lesznek a fesztiválokon, Idén mi várható?

- Itt a legnagyobb változás a Balaton Soundon lesz, ahol minden színpadnál lesz VIP-részleg, emellett önálló strandrészt is kapnak a VIP-vendégek. Ha beválik, akkor a többi fesztiválon is elindulunk hasonló irányba.

- Nem tart attól, hogy a rendezvények, elsősorban a Sziget elindul egy elitfesztivál irányába - mondjuk egyre többen kérnek majd sátor helyett klímás mobilkonténert, ahhoz hasonlót, mint amilyenekben a fellépők is készülnek?

- A cég fejlődéséhez, valamint a vendégek igényei miatt is szükség van újabb szolgáltatásokra, de nem visszük túlzásba. Nem lesz a Szigetből a "gazdagok fesztiválja", ez nem fér bele a Sziget imidzsébe. Korábban sem fért bele, most sem és a jövőben sem.

- Csak van az a pénz?

- Nincs. Erre is van egy példám. Volt olyan év, amikor megkeresett minket egy pár főből álló vagyonos külföldi csoport és a nagyszínpad mellé kért saját, elkerített részt. Több ezer dollárt fizettek volna fejenként, de nemet mondtunk.

- Kanyarodjunk vissza a jegyárakhoz, idén is volt jegyáremelés, lehet, hogy jövőre is lesz. Attól nem tartanak, hogy kevesebb lesz a magyar vendég emiatt?

- Természetesen szorosan követjük a piacot. Már utaltam a költségekre, azon belül is a fellépők díjának emelkedésére. Ahhoz, hogy kijöjjön a matek, ehhez igazodó jegyárakat kell szabni. Ugyanakkor az is látszik, hogy a magyar vendégek most lépést tartanak a külföldiekkel, a Sziget Fesztivál esetében például az elmúlt években egyáltalán nem nőtt a külföldiek aránya és várhatóan a jövőben sem fog. Az is fontos, hogy Sziget rendezvényei itteni találmányok, közel állnak a magyarokhoz. A Volt ebből a szempontból kivételes, a vendégek túlnyomórésze magyar. Próbálkoztunk Szlovákiában, Ausztriában reklámozni a Voltot, de szinte felesleges, az kimondottan a magyar vendégek körében nagyon népszerű, persze a többi magyar fesztivállal azért versenyeznünk kell.

- Az árak mellett rendre felmerülő kritika a Szigeten a por- és a szemétprobléma. Ezek kezelésére milyen lépéseket tesznek?

- Teljesen jogos kritika volt tavaly, hogy nagy volt a por, pedig készültünk rá. Az idén erre sokkal jobban fogunk figyelni, de mentségünkre szóljon, hogy 2018 volt a Sziget történetének legnagyobb átlag-hőmérsékletű fesztiválja, gyakorlatilag egy hétig csapadékmentes kánikula volt. Egy-egy fesztiválnak pedig velejárója a hulladék, igyekszünk ezen a téren is mindig új intézkedéseket hozni. Ide tartozik például a tavaly bevezetett repohár, azaz a vendégek nem dobják el a poharaikat, hanem újra és újra használják. A repohár bevezetése nyomán idén a partnerünk egy kis pohármosó üzemet is létesített a fesztivál közelében, hogy jobban ki tudja szolgálni a rendezvényt, és ő látja majd el a többi fesztivált is.

- A jövőben milyen új rendezvény, esetleg terjeszkedés biztosítja a cég fejlődését?

- Jövő év vége felé szeretnénk megrendezni a téli Fridge Fesztivált, ez már volt évekkel ezelőtt, majd volt egy szünet és azt tervezzük, hogy 2020-ban újra megcsináljuk. Azt már többször mondtuk, hogy a magyar fesztiválpiac telített, a nemzetközi terjeszkedést pedig egyelőre a tulajdonosunk, a Superstruct végzi. Ők már működő fesztiválokat vásárolnak, zöldmezős beruházásban egyelőre nem gondolkodnak, pedig ebben mi szívesen részt vennénk, mondjuk Ukrajnában vagy az orosz piacon, de ez még nagyon a jövő zenéje.

Forrás: MTI Fotó/Mónus Márton.

- Terjeszkedni lehetne a koncertpiacon is? A kapcsolatuk megvan számos világsztár és népszerű együttes ügynökségéhez. Nem tudnának elhozni az Budapest Arénába például egy Metallica-koncertet?

- Mi nem erre lövünk. Ezzel foglalkozik másik cég, amely több kiemelkedő koncertet rendez. Nem a velük való versenytől tartunk, hanem egyszerűen a Sziget, mint cég a fesztiválszervezésben jó és ezen az úton marad.

- Még úgy sem lehetséges, hogy a Sziget Fesztiválon kívül a Hajógyárin legyen egy Metallica- vagy más világhírű zenekar koncertje?

- Az korábban már felmerült, hogy a Hajógyári-szigeten legyen szuperkoncert, de végül elvetettük, technikai és költségvetési okokból. Tehát nem próbálkozunk ezzel, a fesztiváljainkra igyekszünk elhozni ismert előadókat.

- Jövőre kik jönnek a fesztiválokra?

- Már szervezzük a 2020-as rendezvényeket, de konkrétumokat még nem mondhatok.