Bár az eredményre a cégvezető nem közölt pontos számot, tavalyi nyilatkozata szerint a rendezvény egymilliárd körüli profitot hozott. A visszaeséshez hozzájárul, hogy a fesztivál 10,8 milliárd forintos költségvetése is meghaladja a tavalyi 10,1 milliárdot.

Bár az idei program valóban túl drága, a társaság jelenlegi célja, hogy valamennyi műfaj legnagyobb sztárjait a Szigetre hozza - reagált a napilapnak Kádár Tamás Gerendai Károlynak a rendezvény első napján megjelent nyilatkozatára. A fesztivál ma már csak kisebbségi részt birtokló alapítója a látogatószám további növelésének korlátai miatt ugyanis az idei programot már fenntarthatatlanul költségesnek nevezte. A stratégia egyelőre mégis működni látszik, még akkor is, ha idén hét napra talán túlzásnak tűnhet kilenc kiemelkedő név - fogalmazott le Kádár Tamás.

A cégvezető szerint bár a a K-híd teljesen biztonságos, a főváros tulajdonában lévő, a Budapest Közút Zrt. kezelésében lévő létesítményre már készült felújítási terv. Arra a kérdésre, hogy a Sziget Kft. miért nem járul hozzá a felújítás költségeihez, a főszervező rögzítette: a Sziget, ami évente százezer külföldi fiatalt hoz Budapestre, komoly bérleti díjat fizet a fővárosnak, ezen kívül több százmilliós, öt éves, helyszíni fejlesztési tervet is vállalt. Így nem gondolja, hogy nekik kellene a hídra áldozni. Ugyanakkor örömmel tárgyalnak bárkivel a kivitelezésről, "még akkor is, ha ez hagyományosan állami és önkormányzati feladat".

A cégvezető tájékoztatása szerint hatósági engedélyük alapján a rendezvényen egyszerre legfeljebb 95 ezren tartózkodhatnak. A 76 hektáros területen többen is elférnének, de a helyszín felszereltsége ennyit bír el.