Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Mol ahogyan eddig, úgy most sem kommentál konkrét árakat vagy a saját árazási gyakorlatát. A legtöbb fogyasztási cikkhez hasonlóan az üzemanyagok ára számos piaci körülménytől függ. Magyarországon csaknem 2000 töltőállomás van, ennek csak egynegyedét működteti a cég - idézte a közleményt az MTI.

Tállai András, a nemzetgazdasági tárca parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára a hétvégén Facebook-oldalán közölte, hogy miután egyeztetést folytatott a Mol illetékes képviselőivel, csökkentették az üzemanyag árát választókerületében, Mezőkövesden.

A NAV vezetője úgy nyilatkozott hétfőn, hogy több választója is szólt neki, hogy a választókerületében túl drága az üzemanyag. Emiatt az egyik kollégája felhívta a Mol egyik vezetőjét, aki azt mondta, már tudnak a problémáról.

Gulyás Gergely Fidesz-frakcióvezető erről keddi sajtótájékoztatóján kijelentette: Tállai a lehető leghelyesebben járt el, a Fidesz-frakció - csatlakozva a miniszterelnökhöz - egy emberként gratulál neki. A politikus szerint míg a budapesti benzinárak a Mol-kutakon literenként 353-355 forint között alakultak, addig Mezőkövesden 374 forint volt. Mit csináljon egy egyéni választókerületi képviselő, ha ilyet tapasztal? Nem az a kötelessége a saját választóival szemben, hogy ezt szóvá tegye? - tette fel a kérdést Gulyás.

A kútárak közötti különbségek az eltérő költségelemekkel (szállítási költség szintek, kút beruházás ráfordításai), de alapvetően a hazai olajpiac, szabad versenyen alapuló működésével magyarázhatók. Így fordulhat elő, hogy kutanként jelentős, akár 40-50 forintos árkülönbség is lehet. Az üzemanyagoknál, ugyanúgy, ahogyan a legtöbb fogyasztási cikknél is különböző árak vannak, attól függően, hogy hol vásárol az ügyfél - mondta Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára az MTI-nek.

Az üzemanyagok végfelhasználói árának két alap eleme van, az előállítási és forgalmazás költségek, illetve a terméket terhelő adók. A végfelhasználói ár és az ezzel szemben lévő költségek piaci kockázata a forgalmazókat terheli. Az üzemanyagokat ma Magyarországon háromféle adó, illetve adójellegű költség terheli: a jövedéki adó, az áfa, valamint az ezeknél jóval kisebb részt jelentő készletezési hozzájárulás. A végfelhasználói árakra vetítve az adótartam összességében meghaladja az 50 százalékot.

Az üzemanyag-forgalmazóknak az adótartam nagyságára nincs ráhatásuk azok mértékét jogszabályok írják elő, az előállítás és forgalmazás költségét pedig jelentős mértékben befolyásolják az olaj világpiaci és a termék jegyzések európai változásai, valamint a forint/euró és a forint/dollár árfolyama - mondta Grád.

A MÁSZ a magyarországi olajpiac legjelentősebb szereplőit tömöríti. A hét kúthálózat üzemeltetéssel is foglalkozó tagvállalat 1050 üzemanyagtöltő állomást működtet, ami a 2000 kútnak több mint 50 százaléka. Ezek benzin és gázolaj értékesítései az éves országos kiskereskedelmi forgalom közel 70 százalékát adják.