A kormány augusztus 28-i határozata a központ helyét az Istvánmezőn jelölte ki és erre az évre 1,6 milliárd forintot irányzott elő a létrehozására.

A most - a Közbeszerzési Értesítőben - közzétett tervpályázat célja egy 400 méteres fedett gyorskorcsolya csarnok tervezése. A tervezendő épület egy teljesen fedett, 10 ezer szurkoló befogadására képes, multifunkcionális sportlétesítmény lesz.

Az  épületben elhelyezendő még négy - egyenként 60x30 méteres - gyakorló jégpálya is.

A pályaművek értékelésének szempontjai között szerepel - egyebek mellett - az, hogy az épület funkcionális kialakítás mennyire illeszkedik a tervezési programhoz; mennyire felel meg a terv - építészeti értelemben - a modern kor esztétikai és funkcionális elvárásainak úgy, hogy közben megfelelő módon kezeli az építészetileg védett épületek és környezet architektúráját, továbbá mennyire szolgál megfelelő háttérként az épített környezet a sporthoz és a rendezvényekhez.

A pályaművek díjazására és megvételére bruttó 40 millió forint áll rendelkezésre. A díj legnagyobb összege bruttó 15 millió, míg a megvétel legkisebb összege bruttó 1 millió forint.

A bíráló bizottság döntése alapján a kiíró december 5-ig hirdeti ki a pályázat eredményét.