Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A bejelentés szerint idén januártól augusztusig 207 ezer forint, szeptembertől februárig pedig 215 ezer forint lesz a legalacsonyabb elérhető alapbér. A megállapodás most először rögzíti azt is, hogy 2019-ben a Tesco további több mint 4 milliárd forintot fordít a kollégák juttatási csomagjára - közölte a Tesco-Global Áruházak Zrt.

A mostani emeléssel együtt 2017. január óta a brit tulajdoni kereskedelmi cég mintegy 15 milliárd forintot fektetett a munkatársak bérének növelésébe. A bejelentés szerint a vállalat elkötelezett amellett, hogy munkatársai számára versenyképes juttatási rendszert biztosítson.

A legalacsonyabb elérhető csomag (alapbér, cafeteria, átlagos pótlékok) így 2019. január-augusztus között mintegy 240 ezer forint, ez az összeg 2019. szeptember és 2020. február között 248,5 ezer forintra emelkedik.

A lánc 2018-bamn 160 millió forintot is meghaladó összeget fordított az összesen több mint 3800 kolléga képzésére.

Örülök, hogy a bértárgyaláson idén is olyan párbeszédet tudtunk folytatni, ahol a felek a munkatársak érdekeit és a fenntartható üzleti működés biztosítását tartották szem előtt - mondta Pártos Zsolt, a Tesco ügyvezető igazgatója.

A mai egyeztetésen hatalmas előrelépés történt, hiszen most először nemcsak a bérről, hanem a vállalat által éves szinten garantált juttatási csomagról is meg tudtunk állapodni - mondta Karsai Zoltán, a KASZ elnöke.

Nagy eredménynek érezzük, hogy a vállalattal 14 hónapos bérmegállapodást tudtunk kötni. Ezen felül az is nagy siker, hogy a béremelés két fázisban történik meg, hiszen ez biztosítja, hogy a 2020-as bértárgyalásokat magasabb alapról kezdhetjük - fogalmazott Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke.