Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 2017-es budapesti FINA Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvizi Világbajnokság rendezési költségei már közelítik a százmilliárd forintot.

Két újabb, még februárban lezárult közbeszerzés eredményét tette közzé a napokban a Bp2017 Világbajnokság Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft.

Az egyik eljárás háromcsillagos szálláshelyek foglalására szól a vb-re utazó médiamunkások számára, összesen nettó 225,7 millió forintért. A szerződések értéke ennél a beszerzésnél is jóval meghaladták az előzetesen becsült összegeket; verseny sem volt, mindkét részteljesítésre egy-egy ajánlattevőt kértek fel ajánlattételre. A közbeszerzés egyik része 80 szoba, míg a másik 120 szoba biztosítására szólt Budapesten, reggelivel, július 13. és 31. között. (A kért mennyiségek 10 százalékkal növekedhetnek, az opció lehívását a vb kezdése előtti 30. napig jelezhetik a szervezők.)

Az eredménytájékoztató szerint 80 szobát foglalnak le a Jes Travel Kft.-től, amely az interneten elérhető adatok szerint a X. kerületi, Zágrábi utca 1-3. szám alatti Hotel Pest Inn-t is üzemelteti. A szerződés előzetesen becsült értéke 24,75 millió forint volt - a szerződés végleges értéke ennek közel háromszorosa, 70,35 millió forint lett.

További 120 szobát foglalnak le a Belvárosi Szállodák Kft.-től, amely a fővárosi City Hotel Mátyás, Ring és Pilvax szállók üzemeltetője. Itt a szerződés végleges értéke több mint négyszerese az előzetesen becsültnek, 155,35 millió forint. A nyertes cégekkel február 7-én írták alá a szerződéseket.

A Bp2017 Nonprofit Kft. nyilvános hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljáráson állapodott meg a cégekkel, erre ugyanis a vb-ről szóló törvény alapján jogosult. A szervezők rendkívüli sürgősségre hivatkoztak, ami abból adódik az indoklásuk szerint, hogy a "világbajnokság időpontja a nyári turisztikai csúcsszezonra esik, és a korábban e tárgyban lefolytatott eljárás eredménytelen lett, a szállások előzetes lefoglalása pedig sürgős és elengedhetetlen a világesemény sikeres lebonyolításához".

Jóval hatmilliárd felett a szállásköltség

A vb résztvevőinek és szervezőinek budapesti, illetve balatonfüredi elszállásolására - 3-5 csillagos szálláshelyeken - korábban már nettó hatmilliárd forint összértékben kötött megállapodásokat a Bp2017 Nonprofit Kft. (egy 5,012 milliárd, illetve egy 928,7 millió forint értékű közbeszerzés keretében). A Napi.hu korábbi híre szerint a nyílt vízi versenyeknek helyet adó Balatonfüreden a csapatokat négycsillagos vendéglátóhelyeken a becsült 114 millió forint helyett 141 millió forintért szállásolhatja el az Anna Grand Hotel Kft. és az Aura-Hotel Szállodaüzemeltető Kft.

A másik közbeszerzést - szintén rendkívüli sürgősségre hivatkozva, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást - a budapesti vb szervezőinek és a FINA embereinek egyen- és formaruháinak előállítására, gyártására bonyolította le Bp2017 Nonprofit Kft. Itt három ajánlattevő közül a Roland Divatház Zrt. győzött, az előzetesen becsült nettó 224,45 millió forint helyett valamivel olcsóbb, 211,41 millió forintos árajánlattal. A másik két ajánlattevő a szombathelyi székhelyű Styl Fashion Kft. és a budapesti Belvárosi Aranykéz Bt. volt. A nyertessel február 8-án leszerződtek.

A kollekciót úgy kell megtervezi - derül ki a közbeszerzési dokumentumból -, hogy tartalmazzon egy férfi és egy női formaruha változatot, amely dizájnban és a színvilágban egységes, de szabásban eltérő. A formaruházat színvilágában meg kell jelennie a 2017-es vb arculatának valamilyen formában.

A teljes kollekciónak tartalmaznia kell tagonként a közbeszerzési tájékoztató szerint:

  • 2 darab inget/blúzt, amelynek anyaga száraz érzetet biztosít,
  • 2 darab nadrágot/szoknyát, amelynek anyaga a légáramlást, a nedvességkezelést, a puha érzetet a zárt anyag kényelmével kombinálja,
  • 1 darab zakót/blézert,
  • 1 darab nyakkendőt/kendőt, amelynek dizájnjában és színvilágában megjelenik a vb arculata valamilyen formában,
  • 1 db övet.

Ide folynak a milliárdok

"A vb-k történetében most először fordul elő, hogy a szinkronúszók versenyét külső helyszínen, a Városligeti csónakázó tóban felépített medencében bonyolítják majd le. Néhány napra egyedülálló sportközponttá alakul át a Batthyány tér, ahol a felépített toronyból a nők 20, a férfiak 27 méterről ugranak majd a mélybe, miközben a háttérben a Parlament lesz látható" - mondta Szabó Éva, a Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezetője vasárnap a vb hivatalos visszaszámláló órájának elindításakor, az MTI híre szerint.

A nyíltvízi úszók a balatonfüredi Tagore-sétány előtt versenyeznek majd, az úszók és a műugrók a nettó 43,4 milliárdos költséggel elkészült Duna Arénában, a vízilabdázók pedig a Hajós Alfréd Uszodában küzdenek majd a helyezésekért.

A 17. FINA Világbajnokságot július 14. és 30. között rendezik Budapesten és Balatonfüreden.