Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Évente dönti meg a korábbi rekordokat a tömegturizmus. A most megjelent adatok szerint a tavalyi évben 4 százalékkal nőtt a turizmusból származó jövedelem világszerte, így ez tekinthető az egyik legjelentősebb exportkategóriának. A szakma világszervezete, az UNWTO (World Tourism Organization) friss adatai szerint az így keletkező összeg 2018-ban 1700 milliárd dollárra tehető - és ez már a hetedik egymást követő év, amikor a növekedés tetten érhető.

A szervezet értékelés szerint ezzel az idegenforgalom bekerült az öt legjelentősebb iparág közé. Teljesítményével a vegyipar és az energetika mögött áll, de megelőzte már élelmiszeripart és az autógyártást is. A turisztikai dollárok szerkezetének vizsgálatakor kiderült, hogy az 1700 milliárd döntő többsége - 1 448 milliárd dollár a látogatók által választott helyeken elkötött pénzből tevődik össze, és csak 256 milliárd dollár származik a közlekedésre fordított összegekből (repülő - és hajójegyek, buszközlekedés, gépkocsibérlés stb.)

A tavalyi átlag 4 százalékos növekedést elemezve a UNWTO kimutatta, hogy a legjelentősebb emelkedést Távol-Keleten regisztrálták, ott tavaly átlag 7 százalékkal nőttek a turisztikai költések. Európában ugyanez 5 százalékos értéket ért el, a Közel-Keleten pedig csupán 3 százalékot. A legcsekélyebb emelkedés Afrikában történt: ez ugyanis mindössze évi egy százalék körül alakult. Érdekesség, hogy a legkiemelkedőbb eredményt Közép-Európa és Északkelet Ázsia mondhatja magáénak: mindkét térségben 9 százalékkal nőttek a turisztikai bevétek egy esztendő alatt.

A legnagyobb költő országok sorrendje is meglepő. Laikus szemlélő a nagy utasküldő országokat Németországot, Japánt vagy az Egyesült Államokat tenné a vezető helyekre, de a  statisztikák mást mutatnak. A sort ugyanis Franciaország és Oroszország vezeti. A két legjelentősebb "költő" ország állampolgárai 2018-ban egyenként 11 százalékkal többet fordítottak utazásra, mint egy évvel korábban. És meglepő, hogy a harmadik legdinamikusabb növekvést elérő ország sem a jól ismert körből kerül ki, ez ugyanis Ausztrália. Az éves 5 százalékos növekedést maga mögött tudó Kína előretörése viszont szembeszökő. A hatalmas ország lakosai tavaly 277 milliárd dollárt hagytak külföldön, míg az Egyesült Államok polgárai 7 százalékkal többet 144 milliárd dollárt.

Az európai országok közül Spanyolország növekedési tempója figyelemre méltó: egy év alatt 12 százalékkal többek költöttek külföldön, mint 2017-ben. Az olaszok 4, a britek pedig 3 százalékos emelkedést tudtak  tavaly felmutatni. A nagy küldő ország hírében álló Németország érdekes módon még ennél szerényebb, éppen csak nulla százalék feletti emelkedést ért el a nemzetközi szervezet felmérése szerint.