Hétfőn leköszönt posztjáról Nyerges Zsolt, a Közgép Zrt. igazgatóságának elnöke és Németh Miklós, a társaság vezérigazgatója. A Közgép Zrt. közgyűlése a társaság új igazgatósági tagjainak egyhangú döntéssel választott két új vezetőt a helyükre. A társaság elnöki tisztségét a továbbiakban Vida Ildikó tölti be, a cég új vezérigazgatója pedig Kinde Kálmán.

Az üzleti és sportélet számos területén aktív Nyerges Zsolt 2011 óta a Közgép Zrt. igazgatóságának elnökeként irányította a nagyvállalat üzleti stratégiájának megvalósítását - emlékeztet a társaság közleménye.

Németh Miklós 2004 óta vezette a Közgép Zrt.-t, előbb a cég elnökeként, elnök-vezérigazgatójaként, majd vezérigazgatóként. A vállalat szakmai teljesítményét ez idő alatt számos hazai és nemzetközi díjjal ismerték el.

Az elmúlt  évben a Közgép munkatársainak jelentős része távozni kényszerült. A kifutó megrendeléseket  ugyanis a még meglevő állománnyal is el tudják látni. A 2017-es évben az árbevétel tovább csökken.

Vida Ildikó korábban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke volt, 2010. június 28-i kinevezésétől 2015. július 20-i lemondásáig irányította az adóhatóságot. Korábban, 1999 és 2002 között is elnöke volt az akkori nevén Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnak (APEH), ezt megelőzően 1998 és 1999 között pedig elnök-helyettesként dolgozott az adóhivatalnál.

Kinde Kálmán a Pannon Lapok Társasága Kiadó Kft. (PLT) gazdasági ügyvezető igazgatója volt, a PLT tulajdonosa, a Mediaworks Hungary Zrt. 2016. december 29-én ügyvezetői tisztségéből visszahívta és munkaviszonyát megszüntette.

A nyilvános cégadatok szerint a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. a 2015-ös évben 132,8 milliárd forint értékesítési árbevételt és 9,6 milliárd forint adózott eredményt ért el az egy évvel korábbi 129,7 milliárd forint árbevétel és 13,1 milliárd forint eredmény után.