A Budapesten 2020-ban megrendezendő Eucharisztikus Világkongresszus, valamint a 2021-ben sorra kerülő Vadászati Világkiállítás méltó megrendezése érdekében a Hungexpo Budapesti Vásárközpont fejlesztésére 1 milliárd 527 millió forintot hagyott jóvá a kormány - derül ki a Magyar Közlönyből.

A kormányhatározat kitér arra is, hogy a vásárközpont könnyebb megközelítése érdekében fejleszteni kell a közösségi közlekedést. Erre 4 milliárd forintot kap a főváros.

A Napi.hu információi szerint a villamosközlekedést fejlesztetné a kabinet - bár busszal ma is megközelíthető a Hungexpo -, vélhetően az Őrs vezér tér irányából közlekedő 3-as és 62-es villamos Fehér úti megállójától vezetnék el az Albertirsai úton a vonalat a Hungexpóig.

A kormányhatározat szerint egy munkacsoport jön létre, amely vizsgálja a két nagyrendezvényhez szükséges beruházásokat és ebben részt vesz - az érintett tárcák képviselői mellett - az Esztergom-Budapest Főegyházmegye érsekének, valamint a  Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács elnökének a képviselője is.

Nagy dolgok készülnek a Hungexpón

A magyar állam az olimpiai pályázat jegyében tavaly megvásárolta francia tulajdonosától a Hungexpo vásárközpont ingatlanait, vélhetően több milliárd forintért, ám a vételárat nem közölték korábban lapunkkal, mivel az minősített adat (azaz államtitok).

Magyarország 2020-ban ad otthont a római katolikus egyház egyik legjelentősebb, négyévente más-más helyszínen megrendezett, egyhetes eseménysorozatának, az Eucharisztikus világkongresszusnak. A rendezvény előkészítésére 2019-ig közel húszmilliárd forint költségvetési támogatást ad a kormány, többek közt templomfelújításra és csarnoképítésre.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke tavaly februárban jelentette be, hogy 2021-ben vadászati világkiállítást rendez Magyarország. Ennek előkészítésére, illetve szervezésére a kormány mintegy 387 millió forint támogatást különített el.