Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Még húsvét előtt január 1-ig visszamenőleg megkapják 14 százalékos béremelésüket a Hopi Hungária gépkocsivezetői. Az emelésről december óta egyeztetett a szakszervezet és a cég vezetése.

A kezdeti időszakban nagyon távol voltak az álláspontok, voltak szakaszok amikor olyan feszült helyzet alakult ki, hogy a dolgozók részéről akár a munkabeszüntetés lehetősége is felmerült - írja a KDFSZ a közleményében, amely szerint a munkáltató is belátta, hogy a munkabékét és a dolgozói elvándorlást csak úgy tudja megállítani, ha komolyan veszi a dolgozók igényeit.

A megállapodás értelmében 2018-ban két lépcsőben történik a béremelés. Január 1-től 7,2 százalékkal illetve július 1-től további 6,8 százalékkal nő a gépkocsivezetők munkabére. Emellett megmaradnak a cafetéria elemek és a bejárási támogatás is. Továbbá bevezetnek egy üzemanyag-megtakarítási bónuszt is.

A béremelésnek köszönhetően 2018-ban havi nettó jövedelem elérheti a 320 ezer forintot.

A Hopi Hungária Kft. a Céginfo.hu adatai szerint 2016-ban 6 milliárd forintos forgalom mellett 131,2 millió forintos mínuszos adózott előtti eredményt ért el. A vállalkozásnak 275 munkavállalója van. A cég tulajdonosa a Csehországban bejegyzett Hopi Holding a.s.

A fotó forrása: Pixabay.