A magyar állam az elmúlt hét évben jelentősen átszabta a hazai halgazdálkodási piacot: első lépésben a 2013-as törvénymódosítással a természetes vizekről kitiltották a halászokat, üzemi, tótenyésztési rendszerbe kényszerítve a haltermelést. A másik fontos változást pedig 2018-tól vezetik be, amikortól 5 százalékra mérséklik a halhús áfáját.

A 2016-os pénzügyi beszámolók alapján így sincs okuk panaszra a hazai halászattal és halgazdálkodással foglalkozó cégeknek - állítja Hantos Zoltán, az Opten céginformációs szolgáltató projektmenedzsere. Tavaly a főtevékenységként halászatot és halgazdálkodást megjelölő vállalkozások több mint 82 százaléka adott le pénzügyi beszámolót.

Bár a 2015-ös évhez képest a nettó árbevétel visszaesett 14,25 milliárd forintról, 14,11 milliárd forintra, a működő vállalkozások száma enyhe növekedést mutat. A társaságok stabilitását mutatja, hogy kevés a felszámolás alá került vállalkozás: 2016-ban összesen 1 ilyen cég akadt. De végrehajtási eljárást is csak keveset indítottak ellenük: 2016-ban 23 ilyen cég volt, ami a piaci szereplőknek csak 8 százalékát teszi ki.

Az alkalmazotti létszám 2012-2014 közötti drasztikus csökkenését folyamatos növekedés követte. Az idén több mint 1500 alkalmazott dolgozik a szektorban. Viszont mindössze három olyan vállalkozás van, amely árbevétele meghaladta az 1 milliárd forintot és ezek adták a szektor árbevételének 27,1 százalékát. A 100 millió és 1 milliárd forint közötti árbevételi sávban 23 vállalkozás található, melyek 52,7 százalékát hozták az összárbevételnek. A legkisebbek, a 100 millió forint alatti bevétellel rendelkezők között 207 darab cég van. Náluk csökkent a legjobban a forgalom is: a 2015-ös 3 milliárd forintról, 2016-ban 2,8 milliárdra csökkent. Ezzel szemben a másik két szegmens tudta növelni bevételeit.

A halászattal és halgazdálkodással foglalkozó vállalkozások emellett jelentős uniós támogatásokra is számíthatnak: az ágazat számára a 2014-2020-as programozási időszakban az előző időszakhoz képest 12 százalékkal több forrás jut. Mintegy 15,5 milliárd forintra (39,09 millió EUR uniós forrás +12,73 millió EUR nemzeti forrás) pályázhatnak a halászok, amelyet 2023-ig kell felhasználniuk.

A címlapképen látható, ahogy egy halász kiveti hálóját a Dál-tavon (MTI/EPA/Faruk Han).