A GVH közleménye szerint az Alcufer Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (Alcufer), a FE-Group Invest Vagyonkezelő, Tanácsadó és Nagykereskedelmi Zrt.-t (Fe-Group) és a Jász-Plasztik Kft.-t egy ólomakkumulátor-hulladék gyűjtését érintő konzorcium létrehozásáról tárgyaltak, és megállapodtak a felvásárlási árak rögzítéséről, az érintett piac felosztásáról és a stratégiai adatok egymás közötti megosztásáról. A megállapodás a jászberényi ólomakkumulátor-kohó üzembe helyezését követően valósult volna meg.

A megállapodás értelmében az Alcufer és a Fe-Group vállalta, hogy az általuk gyűjtött ólomakkumulátor-hulladékot teljes egészében, de legalábbis nagyrészt a kohót építő Jász-Plasztiknak értékesíti, a Jász-Plasztik pedig mindezért kedvező átvételi árat garantált számukra, míg más cégeknek alacsonyabb átvételi árat kínált volna. Ezen felül a vállalkozások elhatározták, hogy üzleti titoknak minősülő, egyedi mennyiségi, árazási és szállítási költségre vonatkozó adatokat cserélnek egymással a konzorciumi szerződésben foglaltak teljesítése, illetve annak ellenőrzése érdekében.

A közlemény szerint a konzorciumi szerződés hatálybalépését a felek többször is elhalasztották, végül nem is írták alá, és a megállapodásban foglaltakat valójában nem alkalmazták. E tényezők azonban nem befolyásolják sem a szerződés létrejöttét, sem a jogsértés megállapíthatóságát - hangsúlyozta a GVH.

A GVH figyelembe vette, hogy az árkartell és a piacfelosztás a legsúlyosabb versenyjogsértések közé tartozik és a vállalkozások a legnagyobb piaci szereplői az ólomakkumulátor-hulladékgazdálkodás magyarországi piacának, de mérlegelte azt is, hogy a megállapodás végül nem valósult meg, így annak tényleges piaci hatása nem volt.

Arról is beszámoltak, hogy a GVH első alkalommal kínálta fel az érintett cégeknek a részvételi lehetőséget egyezségi eljárásban. A Fe-Group élt a lehetőséggel és az általa benyújtott egyezségi nyilatkozatban többek között önkéntesen elismerte a jogsértés elkövetését, így a hivatal a vele szemben megállapított bírságot 10 százalékkal csökkentette.