Az egyik fő cél egy új hulladékégető építése Budapesten. Ez két és félszer olcsóbb, mint ha gáz vagy egyéb alapanyagú erőművek energiáját vásároljuk - közölte. Fontos, hogy Budapesten a Hulladékhasznosító 1 mellett egy második hulladékégetőmű is létesüljön. Ha pedig a Hulladékhasznosító 2 is üzembe áll, akkor 25 százalék fölé lehet emelni a megújuló energiatermelést.

"A Főtáv Zrt. stratégiájában egy 20 és egy 40 megawattos biomassza-erőmű telepítése már szerepel. Ennek az előkészítése, tervezése, a helykeresés, a számítások folynak. Jelenleg a 10 százalékhoz közelítő hőtermelésünk - ami alapvetően gázüzemből történik - 5-7 százalékkal javulhat." - fogalmazott Mitnyan György.

"Természetesen a napenergiába is belevágunk 2017-18-ban. A telephelyeinken, fűtőműveinkben már a napelemtáblák megjelentek, és már váltottunk ki - alapvetően a napi működéshez szükséges - energiát. Az egy új irány lesz, amikor a megtermelt napenergiából már fűtési vagy hűtési energiát hozunk létre. Mi forró vízzel működő rendszereket működtetünk, és eddig jelentősen, több mint 90 százalékban gázzal működtettük a fővárosi távhő-előállítást. Azt gondoljuk, hogy az általunk termelt napenergiából nyert villamosenergiával való vízmelegítés - tehát a távhőszolgáltatásához szükséges energia előállítása - jelentős mértékben továbbviheti a Főtávot a takarékos, környezetbarát, energiatudatos vállalat irányába" - mondta a Főtáv Zrt. vezérigazgatója a rádióban.