Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Október végén derült ki, hogy Palkovics László technológiai miniszter felügyeletével megbeszéléseket folytatnak a kormány képviselői a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) a vasárnapi munkavégzés tilalmának ismételt bevezetéséről. A tárca akkor gyorsan cáfolta, hogy napirenden lenne az ügy visszavezetése, de a Vasárnapi Hírek cikke szerint az ötletet még nem temette el a kormány.

Fontos ebben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kijelentése, aki azt mondta, hogy pártja, a KDNP minden ígéretét megvalósította, ezért a boltzár újbóli bevezetéséről sem mondtak le. Viszont a lap azt is felveti, hogy csak tesztelhetik a közvélemény reakcióit egy ilyen elképzelésre. Hasonló helyzetre példaként a képviselői fizetések emelését hozzák, amelyet még az áprilisi választások előtt emlegettek, majd a kormány cáfolata után néhány hónappal később mégis bevezették.

Az újság egy kutatást is készíttetett a vasárnapi boltzárról a Publicus Intézettel, hogy felmérje, a lakosság hozzáállása változott-e. Eszerint az emberek 64 százaléka nem támogatja, hogy ismét kötelezően zárva legyenek vasárnap az üzletek - a helyeslők aránya 29 százalék (a többiek nem formáltak véleményt a kérdésben). A legérdekesebb, hogy még a leginkább érintettek, azaz a kereskedelemben dolgozók sem támogatják a javaslatot, 58 százalék azok aránya, akik ellenzik.

Viszont arra a kérdésre, hogy a kereskedelemben dolgozóknak mi az érdekük: 44 százalék szerint a vasárnapi zárva tartás, 41 százalék szerint viszont a nyitva tartást mondta. Az emberek egy másik témában is puhultak, mert a kutatás szerint ugyanis a válaszadóknak csak a 34 százaléka élné meg nehézségként, ha a jövőben csak hat napig lennének nyitva az üzletek. Míg 66 százalék át tudná hidalni a dolgot, ha éppen nem tudna vasárnap csirkefarhátat vásárolni.

Vagyis, ha bevezetnék, akkor a többség továbblépne különösebben nagy felháborodás nélkül.

Érdekesség, hogy ha népszavazás lenne a kérdésről, 76 százalék elmenne a referendumra, de csak szűk többség, 52 százalék voksolna biztosan arra, hogy nyitva legyenek vasárnap az üzletek, míg 37 százalék a zárva tartás mellett van.