A kérés oka a munkaerőhiány, amely még a béremelések ellenére is fennáll - olvasható a portálon.

Legalább tízezer ember kellene még a nagy látogatottságú áruházakba ahhoz, hogy a fogyasztás mértékével és a piac növekedésével arányos, az élelmiszer-biztonsági, munka- és fogyasztóvédelmi előírásoknak megfelelő kiszolgálásban részesüljön a lakosság - mondta Bubenkó Csaba, az FKDSZ elnöke.

Hiába nőtt az elmúlt két évben bruttó 50-60 ezer forinttal a kiskereskedelemben a dolgozók bére, nem lett népszerűbb az ágazat. A 350 ezer fős munkavállalói réteg háromnegyede nő, jellemzően családanya, a fizetések emelése már nem kompenzálja a hét végén vagy túlórában, a kasszában, a pult mögött, a raktárban végzett munka szociális és egészségügyi hátrányait - tette hozzá.

A szakszervezeti vezető szerint nyáron bebizonyosodott, hogy hosszútávon nem jelentenek megoldást a diákmunkások, a tanév kezdetével ráadásul újra napirendre kerül a munkaerőhiány kérdése.

"Most sem kötelező kinyitni vasárnaponként, vagyis alkalmazhatnák az önkéntes boltzárat, de a magyar piac nem képes az önszabályozásra, ahhoz jogszabályi keretek kellenek" - jelentette ki Bubenkó, aki a lengyel példát hozta fel, ahol márciustól havi két vasárnap vannak nyitva a boltok, 2019-tól csak minden hónap utolsó vasárnapján, majd 2020-tól már minden vasárnap zárva fognak tartani.