Ez a dinamikus fejlődés Magyarország kedvező geopolitikai helyzetével együtt számos gazdasági előny lehetőségét kínálja. Újabb infrastrukturális fejlesztésekkel Magyarország elnyerheti a Kelet-Nyugat és az Észak-Dél viszonylatú áruforgalom "fordítókorongjának" rangját.

Ennek megvalósítását több beruházás támogatja, a kezdődő új beruházások közül a legjelentősebb a Budapest-Belgrád vasútvonal építése. Példaként említik, hogy a két meglévő budapesti konténerterminál mellett egy újabb terminálfejlesztés is folyamatban van. A gyors kapacitásbővülés megfelel az igényeknek, valamennyi logisztikai központ csaknem teljes kihasználtsággal működik - írták.

Az uniós cél alapján 2030-ra a vasúti fuvarozásnak 30 százalékkal kell részesednie az áruforgalom lebonyolításából, ami úgy valósulhat meg, ha a Balkán irányából (Bulgária, Törökország, Szerbia, Macedónia) érkező jelentős mennyiségű közúti forgalmat sikerül vasútra terelni. A Budapest-Belgrád vasútvonal építése és az itt megvalósuló jövőbeni áruforgalom is ezt a törekvést támogatja - közölték.

A távol-keleti üzemekben előállított árukkal töltött konténerek Európába szállítása tengeri úton nagy befogadóképességű, akár 18 ezer TEU kapacitású hajókkal gazdaságos, amelyek csak mélytengeri kikötőkbe képesek befutni, mint a görögországi Pireusz dokkja. A Kínából érkező árukat emiatt elsősorban az innen, valamint több adriai kikötőből induló vonatokon fuvarozzák Magyarországra, ezekből az elmúlt évben több mint 700 konténervonat érkezett Budapestre.

Jelenleg egy-két naponta indulnak vonatok a balkáni országokon és Szerbián keresztül Magyarországra. Mindezek miatt különösen fontos a görög Pireusz kikötője és a budapesti Rail Cargo Terminal - Bilk közötti vasúti összeköttetés áteresztőképességének növelése.

A rendkívüli árumennyiség további vasúti útvonal bekapcsolását is indokolja a forgalom gyorsabb lebonyolítása érdekében: az első rendszeres tehervonati járat a több mint 7300 kilométer hosszú "selyemúton" néhány héttel ezelőtt indult heti egy szerelvénnyel a kínai Hszian városa és a budapesti Rail Cargo Terminal - Bilk között. A kizárólag szárazföldi árutovábbítás előnye, hogy - egy 220 konténervonat kapacitásának megfelelő mennyiségű konténert szállító hajónál háromszor gyorsabb.

A Budapest-Belgrád vasútvonal annak a fuvarozási korridornak az utolsó szakasza, amely Pireuszt és Thessaloniki kikötőjét a legrövidebb úton köti össze a budapesti terminálokkal. A térségben az Európai Unió is több fejlesztési projektet visz: a 12-es számú vasúti fuvarozási folyosó (RFC) tervezett útvonala: Budapest-Szerbia-Macedónia-Görögország (Pireusz). A Budapest-Belgrád szakasz a korridor legfontosabb része Magyarország számára - írják a közleményben.

Szijjártó Péter csütörtökön Pekingben bejelentette, hogy kiválasztották a győztes konzorciumot, de azt nem közölte, mely cégek dolgozhatnak több mint 500 milliárd forintért. Később derült ki, hogy a győztesek között ott van Mészáros Lőrinc egykori felcsúti polgármester, állami közbeszerzések révén ismertté vált és gyorsan gazdagodó kormányközeli vállalkozó egyik cége is.