Az ünnep idején várható utasforgalmi igényekhez igazodva a MÁV-Start Zrt. a lehetőségekhez képest, a helyfoglalások figyelembe vételével felhasználja az IC szerelvényekhez a plusz kocsikat.

Még 2016-ban, a március 15-i négynapos hosszú hétvégén 6 százalékkal többen vásároltak menetjegyet, akkor mintegy 406 ezren szálltak vonatra.

A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a cég azt javasolja utasainak, hogy a menetjegyeket és helyjegyeket az ünnep előtt elővételben váltsák meg, illetve használják a jegyértékesítő automatákat, valamint az online vásárolható és a vonatokon akár mobiltelefonon is bemutatható e-vonatjegyet. A 26 éven aluli fiatalok az ünnepnapokra és hétvégékre érvényes 33 százalékos kedvezményt is igénybe vehetik március 14-én 10 órától március 18-án éjfélig. Mindemellett a gyermekek, kis és nagy családok, tanulók, diák- és felnőtt csoportok, nyugdíjasok is élhetnek a szokásos kedvezményekkel, valamint az új csatornakedvezményeket: a jegykiadó automatából 5, online módon (e-vonatjegy) 10 és a csúcsidőn kívüli, alacsonyabb kihasználtságú vonatokra akár 20 százalékos kedvezménnyel váltható menetjegy.

Fotó forrása: Shutterstock.