A bankvezér ugyanis 360 milliárdos vagyonnal került a 2019-ben immár 18. alkalommal megjelent rangsor élére, megelőzve Mészáros Lőrinc nagyvállalkozót, akinek vagyonát 296 milliárd forintra becsülték a kiadvány szerkesztői.

A képzeletbeli dobogó harmadik fokára Gattyán György állhatott fel, a Docler-csoport tulajdonosának vagyonát 280 milliárd forintra becsülték.

Az idei lista első tucat üzletembere közé jóval 100 milliárd forintot meghaladó vagyonnal lehetett bekerülni.

Infláció felett gazdagodtak

A száz leggazdagabb magyar összvagyona a kiadvány szerkesztői által beszerzett 2018-as adatok és eredmények szerint 4632,9 milliárd forint volt. Ez 356,5 milliárdos gyarapodást (+8,3 százalék) jelent a 2018-as listán szereplők összvagyonához képest. Tíz évvel ezelőtt az összérték még csak 1613,8 milliárd forint volt. Az akkori listán 55 olyan tehetős ember szerepelt, akiket az idei névsorban már hiába keresni.

A vagyongyarapodás üteme jól láthatóan lassult, hiszen míg 2017 és 2018 között 899,2 milliárd forinttal nőtt az első száz összvagyona, addig a tavalyi és idei lista között már csak ennek kevesebb, mint fele, 356,5 milliárd forint volt a különbség.

Így fest a legmódosabb magyarok élmezőnye 2019-ben
SorrendNévVagyon (Mrd Ft)
1.Csányi Sándor360
2.Mészáros Lőrinc296
3.Gattyán György280
4.Demján Sándor örökösei190
5.Bige László170
6.Széles Gábor165
7.Felcsuti Zsolt160
8.Veres Tibor145
9.Kasza Lajos114
10.Szíjj László110
Forrás: A 100 leggazdagabb 2019

Öt újoncot találtak

Az idei 100-as listára öt új név került fel és ketten voltak olyanok, akik a korábbi években már megfordultak a leggazdagabbak között. Az utóbbiak közé tartozik Matusz Balázs, a Matusz-Vad Zrt. tulajdonosa, illetve az ingatlanfejlesztésben érdekelt Földvári Gábor.

Az "újoncok" közül a legelőkelőbb pozíciót Tiborcz István érte el. A kormányfő vejeként is ismert ingatlanfejlesztő 35 milliárd forintos vagyonával a 32. helyet foglalta el. (A kiadványban megjelent Befolyás-barométer friss listáján is a 22. helyre lépett elő.) A 33 éves Tiborcz lett az idei 100-as rangsor legfiatalabb résztvevője, rajta kívül csak Fazekas Bálint, az Euronics áruházláncot üzemeltető Vöröskő-cégcsoport igazgatója és résztulajdonosa számít igazán fiatalnak.

A leggazdagabbak közül negyvenen lépték át a 60 éves kort, 12-en pedig már a hetedik ikszen is túl vannak. Ennek ellenére többségük továbbra is aktívan részt vesz cégei irányításában.

Kik a legbefolyásosabbak?

A kiadvány hagyományaihoz híven idén is közli a közélet legbefolyásosabb résztvevőinek listáját. Az idén nyolcadik alkalommal megjelent Befolyás-barométer nem a vagyoni helyzet, hanem az érdekérvényesítési képesség, a befolyás mentén állít fel szubjektív sorrendet.

A kiinduló listát - amelyre több mint száz jelölt került fel - 11 politikai elemző kapta meg. Az ő véleményük és értékítéletük összegzéseként alakul ki a legbefolyásosabb hazai közéleti-gazdasági szereplőket felsoroló negyvenes lista.

Ennek élén idén is Orbán Viktor miniszterelnök áll és az első tízben sincs jelentős változás. A második Csányi Sándor, a harmadik Mészáros Lőrinc, a negyedik Matolcsy György, az MNB elnöke. A rangsor szerint jelentősen nőtt Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke és Pintér Sándor belügyminiszter befolyása. Az előbbi három helyet javítva az ötödik, az utóbbi négy hellyel előrébb jutva a hatodik legbefolyásosabb személy a magyar közéletben.

Az első húsz helyezett közé jellemzően kormánypárti és/vagy fideszes, a Fideszhez közeli politikusok és üzletemberek kerültek. A valós üzleti szféra képviselőit a 30. és a 40. hely között találhatjuk. Vidus Gabriella, Wáberer György, Váradi József, Felcsuti Zsolt, Széles Gábor, Varga Zoltán és Lantos Csaba található ebben e körben. Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója kivételével mindegyikük szerepel a 100 leggazdagabb idei listáján.

A 100 leggazdagabb című kiadvány évente egyszer - májusban - jelenik meg. Első alkalommal 2002-ben jelent meg, akkor még a Magyar Hírlap kiadásában. A rangsort az első számtól kezdve Szakonyi Péter, a Napi.hu főmunkatársa szerkeszti. A kiadvány kiadója 2019-ben a Perche Kft.