A bejelentés szerint a közérdekű pert az ügyész kezdeményezte a bank ellen. A bíróság tisztességtelennek ítélte a bankkártyákkal kapcsolatos jóvá nem hagyott (azaz például a kártya ellopása vagy egyéb bűncselekmény elkövetése után történt) fizetési műveleteknél a hitelintézet felelősség alóli mentesülésére vonatkozó kikötést, mert a bizonyítási terhet a fogyasztó hátrányára fordítja meg.

Az előtörlesztési díjat érintő, az ítéletben megjelölt kikötések egyike azért tisztességtelen, mert a jogszabálytól eltérően határozza meg a fogyasztó által fizetendő előtörlesztési díjat, illetve a jogszabállyal ellentétes értelmezésre ad lehetőséget. A másik kikötés azért érvénytelen, mert a jogszabályok előírásaival szemben nem differenciál, hanem egységesen, valamennyi szerződésre az előtörlesztett összegre vetítve határozza meg az előtörlesztési díj fizetési kötelezettséget. A 2010. március 1. előtt kötött szerződések esetén pedig nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy az a fogyasztó előtörlesztéséhez kapcsolódó közvetlen költségek felszámítását, és nem a bank egyéb kártalanítását tartalmazza.

Az ítélet szerint tisztességtelen a folyósítási díjra vonatkozó kikötés is, mert a jogszabálytól eltérően a hitelkockázat mértékéhez igazodóan teszi lehetővé a bank számára az egyszeri folyósítási díj felszámítását, és azt nem a folyósítással felmerülő közvetlen költségekhez igazítja.

A bank vételi jogára vonatkozó kikötés érvénytelenségének megállapítása - jogszabályba ütközés miatt - már az elsőfokú eljárásban jogerőre emelkedett - írta közleményében a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.

A kép forrása: Shutterstock.