Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az ITK Holding Zrt. tevékenységei között szerepel az autóbusz üzemeltetés és karbantartás, illetve utastájékoztató, valamint forgalomirányító rendszerek fejlesztése, üzemeltetése. Budapesten és Debrecenben jelenleg több mint kétszáz, a cég által üzemeltetett autóbusz fut. A Budapesti Közlekedési Zrt. és a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. részére végez buszüzemeltetést és egyéb szolgáltatásokat - olvasható a portál cikkében.

Az ITK Holding a német Daimler magyarországi leányvállalatával közösen fejlesztette ki a Reform 500 LE elnevezésű elővárosi autóbuszt (képünkön), amelynek prototípusát 2017-ben mutatták be Debrecenben. Az ITK honlapja szerint a társaságnak számos további buszfejlesztési terve van, így például elektromos városi autóbuszt, valamint egyéb speciális elektromos járműveket is tervez.

Buszt is gyártanak

Kezdetben évi háromszáz, néhány év múlva pedig akár 1200 autóbusz is készülhet a debreceni üzemben. Eleinte elővárosi buszokat készítenek, amelyek első két ajtaja alacsonypadlós - nyilatkozta februárban Kossa György, a cég elnök-vezérigazgatója.

A cég joint venture formában működik a jövőben, amelyben a Mol biztosítja egyebek mellett az ITK Holding növekedési stratégiájához szükséges forrásokat, illetve a multinacionális hátteret.

A most bejelentett lépés illeszkedik a Mol 2030-as mobilitási stratégiájához, amely szerint nagyobb fókuszt helyez a jövőben a mobilitási szolgáltatásokra. Ennek egyik lépése volt 2018-ban a fővárosi közösségi autó, a Mol Limo bevezetése, valamint a Mol Fleet Solutions flottaüzemeltető és finanszírozó cég megalapítása.

A kép forrása: MTI Fotó/Czeglédi Zsolt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!